Támogatás
vasárnap, április 20, 2025
Támogatás
Támogatás

Lengyel – magyar barátság – Lengyelország számít a magyar vétóra

0 megjegyzések 34 megtekintés

Amennyiben az európai parlamenti határozat következtében szavazásra kerülne sor a Lengyelországgal szembeni uniós szankciókról, Varsó számít a magyar vétóra – jelentette ki Mariusz Blaszczak belügyminiszter.

 

Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén a többségi frakciók megszavazták a lengyel jogállamiságról szóló határozatot, amelynek alapján a testület elkezdi előkészíteni az uniós alapszerződés hetedik cikke szerinti eljárás megindítását Lengyelországgal szemben. Az említett eljárás a 2016 elején Varsóval szemben elindított uniós jogállamisági mechanizmus harmadik, utolsó szakasza, amelynek végén szankciók vethetők ki, ha ezt a tagállamok egyhangúan megszavazzák.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

A szankciókra és az ezek bevetését megakadályozó vétójogra vonatkozó kérdésre válaszolva Blaszczak elmondta, hogy számít Magyarország támogatására. „A magyarok biztosan tudatában vannak annak, hogy ők következnének”, amennyiben „szabad embereknek akarnak megmaradni, megőrizni szabad államukat, a válasz egyértelmű” – jelentette ki, utalva ezzel a hasonló, Magyarországra vonatkozó májusi EP-határozat lehetséges következményeire.

A lengyel belügyminiszter elmondta, hogy ő nem folytat ez ügyben tárgyalásokat Budapesttel, a szerdán Varsóban megkezdődött kétnapos közép-európai belügyminiszteri találkozó, a Salzburg Fórum során viszont beszélt a magyar küldöttség vezetőjével, és kiderült, hogy

az álláspont egyértelmű, osztjuk egymás nézeteit.”

A szerdai EP-határozat tartalmáról beszélve Blaszczak kifogásolta a dokumentum azon kitételét, amely elítéli, hogy a lengyel hatóságok „politikai üldözés eszközeihez folyamodnak a kommunisták, az antifasiszták és más demokraták ellen”. A miniszter megállapította, hogy Lengyelországban megtiltották a kommunista jelképek használatát,

de mint látható, Nyugat-Európában többségben vannak a kommunisták védelmezői.”

Blaszczak szerint az uniós döntéshozók olyan kormányzást akarnak bevezetni Lengyelországban, amely „már válságba sodorta Európa nyugati részét”. E vonatkozásban elmondta: miközben Lengyelország elutasítja a menekültkvótát, Nyugat-Európában mindennapi valósággá lettek a terrortámadások.

A migrációs válság kapcsán Blaszczak szintén aláhúzta a lengyel-magyar nézetazonosságot, megemlítve, hogy álláspontja szerint Magyarország „mintaszerűen járt el” a 2015-ös migrációs hullám során.

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.