Támogatás
kedd, március 25, 2025
Támogatás
Támogatás

Leleplező hangfelvétel: balhézni akar a baloldal a választások napján – Videó

0 megjegyzések 3 megtekintés

 

Lukács László György, a Jobbik alelnöke a Magyar Nemzet birtokába került felvételen arról beszél, hogy konfrontációt, balhét akar szítani a választás napján a baloldal – írja a Magyar Nemzet.

„Abba a körbe, amelyik számol, vagy mondjuk Karcagon, ahol az egyes választókör számolja az összes ilyet, oda olyan embert kell beküldeni, aki végig fogja balhézni akár az egészet” – hangzott el Lukács László Györgytől, a Jobbik alelnökétől a Magyar Nemzet birtokába került felvételen.

 

VIDEÓ:

 

 

 

 

Emlékezetes, hogy Bajnai Gordon még tavaly ismertette a 20k22 kezdeményezését, amivel a baloldal korábbi miniszterelnöke a Facebookon toboroz önkénteseket, akiket aztán a választás napján a szavazókörökbe delegálhatnak. A független kezdeményezésként bemutatott toborzásról a Magyar Nemzet pár napon belül megírta, hogy egy olyan alapítvány áll mögötte, amely Tordai Csaba nevére van bejegyezve. Tordai korábban államtitkár volt a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányban, jelenleg pedig a budapesti Városháza egyik irányítója.

Egyébként a Bajnai-féle csoport végül 27 ezer önkéntest tudott összegyűjteni. Mint most kiderült, a feladatuk a „balhézás” lesz, és nem az, hogy biztosítsák a választás törvényes lebonyolítását.

 

 

(mandiner.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.