in ,

Lebukott a HVG: Politikai megrendelésre írnak cikkeket

Pikó András, az ellenzék józsefvárosi polgármesterjelöltje egy Facebook-bejegyzésben gyakorlatilag maga ismerte el, hogy megrendeli a HVG cikkeit.

„Sziasztok. Amikor a kampányról beszéltem Nektek, még az elején azt mondtam, hogy az elvárásom az, hogy mindannyian élvezzük, hogy legyen egy életre szóló emlék azoknak, akik benne voltak és hogy legyünk benne abban a 10 helyben, amelyre a sajtó külön figyel. Benne vagyunk, két újságíró külön is foglalkozik Józsefvárossal majd a hvg-nél. Gratulálok mindenkinek, ez közös sikerünk. Ma este beszélek a folytatásról. Arról is, hogy a következő 55 napban melyek lesznek a győzelemhez vivő útunk következő lépései, csupa olyan dologról, amelyről még nem beszélhettem. Gyertek el este 6-ra a Patyolatba, hogy első kézből halljátok!” – írta Pikó András egy Facebook-csoportban, ahol megosztotta a HVG egyik cikkét.

Pikó András Facebook-bejegyzésével lebuktatta a HVG-t

Pikó bejegyzésében arra a cikkre utalt, ami szerda reggelt jelent meg és számba vette azt a 10 várost, ahol elvileg lenne esélye az ellenzéknek a sikerre – írja az Origo. Ebbe a gyűjtésbe meglepő módon bekerült Józsefváros is, ami azért furcsa, mert a fideszes Sára Botond a tavalyi időközi választáson a szintén közös ellenzéki jelöltet közel kétharmados arányban verte.

„Józsefvárost akár fideszes fellegvárnak is mondhatnánk, a tavalyi időközi polgármester-választáson ugyanis nagyot nyert Kocsis Máté egykori alpolgármestere az összellenzéki jelölt ellen. Ám akkor Győri Péter önmaga jellemzése szerint is ismeretlen volt, most viszont Sára Botondnak a sokkal agilisabb Pikó Andrással kell megküzdenie. Ráadásul a 2018-as országgyűlési választáson a Fidesz csak 8 százalékkal szerzett többet a Józsefvárost és Ferencvárost is felölelő kerületben, mint a DK, a Jobbik pedig 13, míg az LMP 5,5 százalékot vitt el” – idézi a HVG cikkének Józsefvárosról szóló cikkét az Origo.

Az Origo egyébként úgy tudja, baloldali belső körökben is azt mondják, hogy azért is adták oda a Józsefvárosban teljesen ismeretlen Pikónak a kerületet, mert senki nem számol vele. Hozzáteszik, hogy tavaly Budapesten Kocsis Máté aratta a legnagyobb különbségű fideszes győzelmet, nehezen mondható tehát, hogy ez olyan kerület lenne, ami billeg.

A HVG korábban is számos alkalommal közölt álhíreket, ezekből cikkében többet is megemlít az Origo.

2019. július 18-án reggelig az volt a hvg egyik legnagyobb baja Orbán Viktorral, hogy nem fapados járatokat vett igénybe egy-egy diplomáciai útja során, 2019. július 18-án reggel azonban fordult a kocka, akkor már amiatt kritizálták egy cikkben a miniszterelnököt, hogy fapados járattal közlekedik egy családi útján.

2017 novemberében egy név nélküli írás jelent meg a balliberális lap internetes felületén, amelyben arról számoltak be, hogy az egyik fapados budapesti járatán a felszállást megelőzően egy stewardess minősíthetetlen hangnemben beszélt az egyik utassal, majd amikor az utas lánya ezt kikérte magának, rendőrökkel parancsolták le őket a fedélzetről.

Nem nevezték meg a cikkben az érintetteket, de később kiderült, hogy Szauer Péter HVG tulajdonosról és lányáról volt szó. Ez már önmagában is felvet komoly etikai kérdéseket, de a szóban forgó cikkel ennél sokkal nagyobb baj is volt, az írás tele volt konkrét hazugságokkal, a publikálást követően a hírek szerint 17-szer kellett rajta módosítani, többek között például azért, mert egy olyan stewardesst gyanúsítottak meg, aki nem is volt a gépen.

Egy másik botrányos cikket 2018 nyarán sikerült összehoznia a HVG-nek: az Erkel Színház Billy Elliot-előadására nem fogytak megfelelően a jegyek, ezért a sorozat felét törölték, lényegét tekintve minden második előadást tartották meg.

Az ellenzéki média viszont a történtek kapcsán arról írt, azért törlik a darabot, mert az érinti a homoszexualitás kérdését. Ez persze nevetséges hazugság volt, ráadásul az előadás azóta is műsoron van. A HVG egyik újságírója még ennél is tovább ment: álriportot közölt az Erkel Színház előadásáról. A riportban meg nem nevezett nézők mondtak ügyetlenül megfogalmazott, a valóságban soha el nem hangzott, átlátszó ellenzéki propagandaszövegeket.

(forrás:www.magyarhirlap.hu)

Újabb ellenzéki remény veszett oda, mégsem lesznek leépítések a hazai járműiparban

Nem stadion – Bővítik Komárom-Esztergom egyik fontos oktatási intézményét