Támogatás
szombat, március 22, 2025
Támogatás
Támogatás

Lázár János rágalmazás miatt feljelenti a HírTV-t és az Indexet

0 megjegyzések 0 megtekintés

 

A Miniszterelnökség péntek késő este jelezte: a tárcavezető feljelentést tesz a HírTV és az Index ellen a pénteki Célpont című adásában a hódmezővásárhelyi polgármester-választással kapcsolatban elhangzott és az Index által is felkapott, a minisztert érintő rágalmak miatt.

Mint ahogy a tárca közleménye fogalmazott:

„a HírTV és az Index a legaljasabb és legmocskosabb eszközöket vetette be annak érdekében, hogy befolyásolják a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választást”.

A HírTv Célpont című műsorának pénteki (2018. 02. 23.) adásában, és ezt követően az Indexen is „hazug és aljas rágalmak” hangzottak el, illetve jelentek meg, amelyek szerint a Csongrád megyei Fidesz és Lázár János személyesen alkut kötött volna büntetőeljárás hatálya alatt álló romákkal a cigány szavazatok megszerzéséért.

Közölték: az elhangzott hamis vádak miatt az érintett sajtószervek felelősségre vonása iránt haladéktalanul intézkednek.

A Fidesz és Lázár János aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt azonnal feljelentést tesz, az elkövetők így a büntetőbíróság előtt fognak felelni. Hozzátették, hogy kezdeményezik a szükséges sajtó-helyreigazítási eljárásokat is, megfelelő helyreigazítást követelve.

Emellett haladéktalanul személyiségi jogi pert is indítanak „a teljességgel megalapozatlan, valótlan és súlyosan sértő tényállításokkal szemben”, és kérni fogják a bíróságtól, hogy a rágalmak valótlanságának megállapítása mellett kötelezzék a hazugságokat közlő sajtószerveket megfelelő elégtételadásra és nyilvános bocsánatkérésre, tiltsák el őket hazugságaik terjesztésétől, valamint milliós nagyságrendű sérelemdíj iránti igényüknek is érvényt fogunk szerezni.

(forrás: Nagy Gábor, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.