A HVG arről ír, hogy Aleksandar Vucic szerb elnök azon a véleményen van, hogy nyugati titkosszolgálatok próbálják meg elmozdítani őt államfői tisztségéből, és ők állnak az országban hetek óta zajló tiltakozások mögött.
Vucic erről az Instagramon beszélt az AP beszámolója szerint.
Harcolni fogok Szerbiáért, és csakis szerb népemet fogom szolgálni, külföldieket sosem.”
Vucic reagált azokra a kijelentésekre is, amelyekkel a lázadók elől elmenekülő oroszbarát szíriai elnökhoz, Bassár el-Aszadhoz hasonlították:
„Ha azt gondolják, hogy Aszad vagyok, és el fogok futni valahová, jelzem, nem fogok” – közölte a szerb államfő a felvételen.
Szerbiában azt követően törtek ki országszerte tüntetések, hogy november elején leomlott az újvidéki vasútállomás tetőszerkezete, és a tragédiában 15-en meghaltak. Goran Vesic építésügyi miniszter a baleset után bejelentette lemondását, a tiltakozók azonban Vucic távozását is követelték.
(Mandi)
Kérjük a segítségedet!
Wittinghoff minden pert megnyert ellenünk és elárverezik a lakásunkat, ha nem fizetünk neki!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?