Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Közel a bukta? Fogy a levegő Vénaszájú Márta körül, bizottság alakulhat a vesztegetési ügy kivizsgálására

0 megjegyzések 57 megtekintés

A választópolgároknak joguk van tudni a vesztegetési ügy részleteiről, amely a hírek szerint V. Naszályi Márta és egy, a kerületben működő vendéglátó vállalkozás vezetője között történt, ezért vizsgálóbizottság alakulhat – közölte Gulyás Gergely Kristóf és Varga Dániel.

 

 

Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, vesztegetés elfogadásának gyanújával nyomoz a rendőrség a V. Naszályi Mártához köthető korrupciós botrányban. Az ügyben a Ruszwurm cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós tett feljelentést, ugyanis állítása szerint az I. kerületi polgármester védelmi pénzt kért tőle.

 

 

Gulyás Gergely Kristóf elmondta: az érintett vállalkozás 2011 óta működik az I. kerületben, 2016 óta azonban sem bérleti díjat, sem egyéb kötelező hozzájárulást nem fizetett az önkormányzatnak. A vállalkozás vezetője a napokban úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy 2019-ben, a helyhatósági választások kampányidőszakában V. Naszályi Márta azzal kereste meg:

ha nagyobb összeggel, 20-30 millió forinttal támogatja a kampányát, akkor megválasztása esetén segít elsimítani a jogi vitákat.

A képviselő kiemelte: a választások után, 2020 januárjában az új polgármester a vállalkozás és az önkormányzat peres eljárásának szüneteltetését kezdeményezte. Gulyás Gergely Kristóf hangsúlyozta: a szüneteltetés elrendelése előtt, közben, valamint utána is V. Naszályi Márta többször is személyesen találkozott a vállalkozóval, és ezeken az egyeztetéseken a polgármesterrel együtt részt vett a férje is. Rámutatott: a vállalkozó és V. Naszályi Márta nyilatkozatai között súlyos ellentmondások vannak, a történtek hátterét azonban tisztázhatná a felállítandó vizsgálóbizottság.

Varga Dániel arról beszélt, hogy a vállalkozás és az önkormányzat között létrejött megállapodások utóbbit hátrányosan érintik, ezért szerinte a létrehozandó vizsgálóbizottságnak „kötelessége” feltárni a történtek minden részletét. A képviselő emlékeztetett:

a polgármestert érintő korrupciós vádak még az ellenzéken belül is komoly politikai ellentéteket eredményeztek.

Varga Dániel hozzátette: a vizsgálóbizottságnak azt is tisztáznia kell, hogy a vállalkozás miként működhet jelenleg is a kerületben, miután a tevékenységét jogerős bírósági ítélet tiltotta meg korábban.

 

 

 

 

A képviselő szerint a budavári önkormányzat történetében példátlan korrupciós történet van kibontakozóban, és annak „maffiaszerű szálai hosszú árnyékot vetnek V. Naszályi Márta tevékenységére”. Varga Dániel hangsúlyozta, az önkormányzat jobboldali többsége mindent megtesz azért, hogy hasonló botrányok a jövőben ne történhessenek.

Sajtónyilatkozataiban a polgármester tagadta a vesztegetés megtörténtét, a rendőrség azonban a napokban ismeretlen tettes ellen vesztegetés elfogadása miatt kezdett nyomozást, a vizsgálatot a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja le.

 

 

(Magyarnemzet.hu)

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.