in

Kövér László marad továbbra is az országgyűlés elnöke

Megállapodtak a parlamenti pártok a parlamenti bizottságokról

Megállapodtak a parlamenti pártok a parlamenti bizottságokról, valamint arról is, hogy a házszabálytól való eltéréssel módosítja a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt az új parlament. A következő négy évben is Kövér László lesz az Országgyűlés elnöke. Az Országgyűlésben öt ellenzéki vezetésű bizottság működik majd. A Jobbik vezeti a nemzetbiztonsági, a DK pedig a költségvetési bizottságot.

Megállapodtak a pártok az Országgyűlés bizottsági struktúrájáról. A megegezés értelmében továbbra is 15 bizottság működik majd a magyar parlamentben. A Fidesz-frakció Kövér Lászlót javasolja házelnöknek. Ezt a Fidesz-KDNP tárgyalódelegációja nevében Gulyás Gergely jelentette be.

A Fidesz alelnöke beszámolt arról is, hogy 10 bizottságot a kormánypártok vezetnek, ötnek ellenzéki elnöke lesz. Elmondta, hogy ezentúl a népjóléti bizottságot az ellenzék vezeti, míg a kulturális bizottságot a kormánypártok.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Gulyás Gergely közölte, egyetértés jött létre a parlament tisztségviselőiről is, minden párt tiszteletben tartja a másik jelölési jogát.

Az eddigieknek megfelelően öt alelnök lesz – ebből a kormánypártok hármat, az ellenzékiek kettőt jelölnek –, illetve a törvényalkotásért felelős alelnök.

A Jobbik vezeti a nemzetbiztonsági, a DK a költségvetési bizottságot

Az Országgyűlésben öt ellenzéki vezetésű bizottság működik a jövőben is: a legnagyobb ellenzéki frakció, a Jobbik adja a nemzetbiztonsági testület elnökét, míg a Demokratikus Koalíció (DK) a költségvetési bizottságot vezeti.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik delegációvezetője a parlament alakuló ülését előkészítő tárgyalások után szerdán azt mondta, pártja a nemzetbiztonsági és a vállalkozásfejlesztési bizottság elnökét adja, továbbá hét bizottsági alelnöki tisztséget kaptak.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője elmondta, pártja a népjóléti bizottságot vezeti, az MSZP-Párbeszédnek összesen nyolc bizottsági alelnöki posztja lesz, a Ház alelnökének pedig a posztot eddig is betöltő Hiller Istvánt jelölik.

Schmuck Erzsébet, az LMP képviselője arról számolt be, hogy az LMP a fenntartható fejlődés bizottságában tölti be az elnöki posztot, emellett két bizottság alelnökét adja.

Varju László, a DK alelnöke pedig azt mondta, hogy a pártja vezeti majd az Országgyűlés költségvetési bizottságát.

Ellenzéki támogatással módosul a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője is megszólalt az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalássorozat szerdai fordulója után.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Ő azt közölte, hogy a házszabálytól való eltéréssel módosítja a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt az új parlament, amihez az ellenzék is hozzájárult.

A kormánypárti politikus értékelése szerint ez megkönnyíti a kormányalakítás folyamatát, amelyet a legrövidebb időn belül meg kell tenni.

Harrach Péter arról is beszámolt: az egyeztetésen a parlament hagyományainak és méltóságának megfelelő politikai megállapodás született.

(forrás: Vincze Viktor Attila, 888.hu)

NEM FURCSA? -A teljes libsi média az LMP botrányról beszél – Eközben ellenzékváltó tüntetés van a Kossuth téren

Valami elkezdődött: kötelezővé teszik a kereszt kifüggesztését a bajor állami hivatalokban