Támogatás
vasárnap, június 22, 2025
Támogatás
Támogatás

Kötter Tamás az Orbán-babát csókolgató Krúbiról: Krúbisodó baloldal vagy balosodó Krúbi?

0 megjegyzések 59 megtekintés

„Vigyázat, mert a szabadság, egyenlőség, testvériség hármas jelszavát nyitottság, sokszínűség, toleranciára cserélő életmódpárttá züllött baloldal (globális helyi erő) elkezdte a popkultúrát politikai célokra használni.

Krubi (nekem egy ütődött drogosok által megálmodott rajzfilmfigura jut róla eszembe) illetve, akit ez a név rejt, nagy valószínűséggel, és erre komoly összegben fogadni is mernék, nem tudná megmondani, hogy mi Magyarország államformája, ám ennek ellenére szemmel láthatóan komoly emocionális befolyással bír a megcélozott első szavazókra és »környékükre«.

A lázadásuk, mint napjaink minden baloldali lázadása, hamis; hiszen maguk a lázadók Péterfy Boritól Krubiig az uralkodó globalista életmód, etika, világlátás szellemi gyermekei és gyakorlói és kimondott céljuk ennek a világszellemnek illetve hordozóinak hatalomba juttatása, miközben izzó gyűlölettel viseltetnek a a lokalitáshoz lojalitás erőkkel szemben.

A lázadás ma a szuverenizmus; az ember természetjogi és biológia megközelítése; a határok és nemzetek tisztelete és mindaz, amit a nemzeti oldal képvisel. Hozzájuk képest ők nem mások mint egy neomarxista birodalom rendszerkonform polbeat énekesei.”

 

– írja Kötter Tamás.

 

 

 

ITT TUDOD KÉRNI ÉRTESÍTŐNKET!

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.