Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Kormányhivatal: jogszabálysértő a Fővárosi Közgyűlés Horn Gyula sétánnyal kapcsolatos döntése

0 megjegyzések 43 megtekintés

„A Fővárosi Közgyűlés jogszabályt sértett, amikor közterületet nevezett el Horn Gyuláról a XIII. kerületben” – olvasható a Fővárosi Kormányhivatal közleményében. Az önkormányzati törvény szerint közterület nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett.

Ahogy Sára Botond főispán írja, a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásában megerősítette, hogy

Horn Gyula életútja nem hagy kétséget afelől, hogy részt vett önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában”.

Hozzáteszik: Budapest Főváros Kormányhivatala korábban felszólította a Fővárosi Közgyűlést, hogy kérje ki a Magyar Tudományos Akadémia véleményét, de ezt az önkormányzat nem tette meg. Az Akadémia véleményét ezért a kormányhivatal kérte ki.

A tudományos állásfoglalás alapján egyértelmű, hogy a Fővárosi Közgyűlés döntése jogszabálysértő – olvasható a közleményben. A kormányhivatal jogszabályi kötelezettségének eleget téve törvényességi felhívással élt a Fővárosi Közgyűlés felé, amelyben felkérte a jogszabálysértő helyzet megszüntetésére.

 

 

(Mandi)

 

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.