A kormány idén is mindent megtesz Magyarország és a lakosság biztonságának garantálása érdekében. 2018-ban a biztonság lesz a legfőbb érték Közép-Európában és remélem Nyugaton is – mondta lapunknak adott interjújában Kontrát Károly államtitkár, s hozzátette: az ellenzéki pártok viselkedése egyértelműen veszélyt jelent hazánkra.
Januártól mennyi forrás jut a rendvédelmi szerveknek?
– Az Európát sújtó illegális bevándorlás és állandósult terrorfenyegetettség miatt a tavalyihoz képest idén még több forrást biztosít a kormány a magyar emberek biztonságának fenntartására és megőrzésére. 2018-ban tovább erősítjük a rendőrséget, létszámában és erőforrásaiban is. A Belügyminisztérium és az irányítása alá tartozó szervek közel 635 milliárd forint költségvetési támogatásból gazdálkodnak idén. Ez az összeg közel 62 milliárd forintos többlettámogatást jelent a 2017. évihez képest, amelyből a rendőrség 22 milliárd forintos többlettel számolhat.
A megemelt támogatástól azt várjuk, hogy még erősebb, még hatékonyabb, még megbecsültebb lesz a rendőrség és ezáltal tovább javul a közbiztonság Magyarországon. 2010 óta a magyar rendőrség jelentősen fejlődött, nagyobb tudás, több rendőr, több pénz, több jármű, több eszköz és nagyobb anyagi megbecsülés jellemzi a rendőrség munkáját. A biztonság jegyében 2018-ban tovább folytatódik a rendőrségi gépjárművek cseréje, a következő években pedig a teljes gépjárműállományt szeretnénk lecserélni.
Miközben Európa számos országában rohamosan romlik a polgárok biztonságérzete, Magyarországon rend és nyugalom van, csökkent a bűncselekmények száma, nőtt a felderítések hatékonysága, és a migráció és terrorveszély sújtotta Európában hazánk az egyik legbiztonságosabb ország. Idén a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal működésére 427 millió forinttal többet fordítunk, mint 2017-ben. A Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK) 339 millió forinttal, a Katasztrófavédelem pedig 3,8 milliárd forinttal számíthat több forrásra, valamint emelkedik a nemzetbiztonsági szolgálatok támogatására szánt összeg is. Mindaddig, amíg a migráció fennáll, a kormány fenntartja a szigorúbb határvédelmet, hiszen ezzel nemcsak a magyar emberek, hanem egész Európa biztonságát is védjük.
Azt mondja az ellenzék, hogy Magyarországon nincs terrorveszély, senki sem akar robbantani, vagy terrorcselekményt elkövetni, így a biztonságra szánt többletforrások biztosítása pénzkidobás.
– Az elmúlt évek egyértelműen bebizonyították, hogy az ellenzékre nem lehet számítani. A magyar kormány számára a magyar emberek biztonsága az első és mindent meg fogunk tenni Magyarország és a magyar emberek biztonságának garantálása érdekében. Láthatjuk, hogy Európában és Európán kívül szinte naponta követnek el terrorcselekményeket és a tömeges illegális migráció, valamint a terrorizmus között szoros összefüggés van. 2018-ban a biztonság lesz a legfőbb érték Európában és a kormány elkötelezett Magyarország biztonságának szavatolásában.
Az ellenzéki pártok viselkedése egyértelműen veszélyt jelent Magyarországra és a magyar emberekre, hiszen látjuk, hogy a biztonsággal kapcsolatban is mindig a saját politikai hasznukat keresik. Ha rajtuk múlna, Magyarországon megkezdődne a migránsok betelepítése és ezzel egy időben megjelenne az állandó terrorveszély az országban. Mi nem szeretnénk, hogy Magyarországon terrortámadás következzen be és azt sem szeretnénk, hogy hazánk bevándorlóországgá váljon.
Tavaly év végén jelentették be, hogy a rendvédelmi dolgozók életpályamodellje keretében megkezdett illetményfejlesztést tovább folytatják. Miben érezheti egy rendőr, hogy jobban megbecsülik a munkáját?
– Magyarország erősödik és a gazdaság teljesítőképessége lehetővé teszi, hogy még többet fordítsunk rendőreink illetményeinek emelésére is. Ez azt jelenti, hogy 2018 januárjától tovább nő a hivatásos állományúak, így a rendőrök bére. Minden dolgozó megérdemli, hogy előre léphessen, és különösen igaz ez azokra, akik a magyar emberek biztonságáért szolgálnak nap mint nap és akik az elmúlt években megvédték az országot az illegális bevándorlóktól. A rendvédelmi dolgozók életpályamodellje keretében megvalósuló négy éves bérfejlesztési program során eddig megvalósult illetményfejlesztés folytatásaként 2018. január 1-jétől újabb 5%-os illetményemelésre került sor, amelynek fedezetét 14,4 milliárd forintos összeggel biztosítja a költségvetés. A mostani illetményemelés a béremelés negyedik üteme. A rendvédelmi dolgozók életpályamodellje keretében a rendőrök bére így 2015 és 2019 között átlagosan 50%-kal emelkedik. Egy tízéves szolgálati viszonnyal és felsőfokú végzettséggel rendelkező főnyomozó 2015-ben 302 ezer Ft-ot keresett, 2018. január 1-jén az illetménye meg fogja haladni a 449 ezer Ft-ot. A középfokú végzettségű tiszthelyettesek esetében egy 15 éves szolgálati viszonnyal rendelkező járőrvezető 2015-ben 215 ezer Ft-ot keresett, 2018. január 1-jén havi illetménye 320 ezer Ft-ra emelkedett.
Van arra lehetőség, hogy pluszjuttatásokkal támogassák az állomány tagjait?
– Az illetményemelésen felül 2018. január 1-jétől lehetővé vált a rendőri állomány fizetési fokozatban történő előresorolása. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy azok a rendőrök, akik az új munkaköri rendszer szerinti előresoroláshoz szükséges feltételekkel rendelkeznek, további illetményemelésben részesülhetnek. A megújított teljesítményértékeléshez kapcsolódóan teljesítményjuttatás kifizetése is lehetővé válik 2018-ban a magas színvonalú rendőri szolgálatellátás anyagi elismeréseként, amelyre a kormány 12 milliárd Ft forrást biztosít. Számunkra Magyarország biztonsága lesz az első 2018-ban is és ezekkel az intézkedésekkel is szeretnénk kifejezni megbecsülésünket azok iránt, akik az Európát sújtó népvándorlás és terrorfenyegetettség közepette garantálják országunk biztonságát és őrzik határaink védelmét, valamint óvják gyermekeink, unokáink jövőjét.
Medveczky Attila
(forrás:magyarforum.hu)