Koncz Gábor a Magyar Nemzetnek adott interjújában arra is kitért, a hosszú karrierje során mely filmeket szerette a legjobban: „Nagyon szeretem az olyan kalandfilmeket, mint a már említett Gyula vitéz vagy A dunai hajós, mert ezekben az alkotásokban lényegében magamat kellett adnom.
De ami talán az egyik legfontosabb mérföldkő, az Fábri Zoltán Fábián Bálint találkozása Istennel című filmje, mert ebben semmi mást nem kellett tennem, mint az őseimre és a hagyományainkra gondolni”
– mondta a 86 éves színművész. Majd hozzá tette, soha nem tegezte a szüleit, annyira tisztelte, becsülte őket, és annyi mindent kapott tőlük. Legfőképp tartást és értékrendet.
A színészi hitvallásával kapcsolatban elmesélte, egyszer Páger Antal, a legendás színész beleírta a fiatal Koncz szövegkönyvébe, hogy mi kell a színészethez: egészséges önbizalom, hitelesség, alázat. Koncz Gábor magáévá tette a gondolatokat. A beszélgetés során szóba került az Újszínház is. Koncz elmondta, boldog volt, mikor Dörner György és Csurka István hívta, mert:
„ebben a teátrumban prioritást élvez a nemzeti érzés”,
majd így folytatta: „Én tudom, hogy ezen a színes palettán elférnek a liberális eszmék is, de semmiképp sem a középpontban. Ők azt mondják, hogy internacionalisták, otthon vannak az egész világban, én meg nacionalista vagyok, és tudom, hogy csak Magyarországon vagyok otthon” – összegzett Koncz Gábor.
(Mandi)
Kérlek segítsd munkánkat és a mindenszo.hu fennmaradását, mert a liberálisok el akarnak minket TAPOSNI!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?