in ,

Kohán Mátyás rendkívüli írása: ha valamit tanulhatunk Homonnay Gergely tragikus elhunytából, az az, hogy milyen iszonytatóan mélyen vagyunk a mocsárban.

A magyar közélet egy nagy, morbid vicc

Isten nyugosztalja Homonnay Gergelyt.

Isten nyugosztalja a koronavírus-járvány áldozatait, fideszeseket és nem fideszeseket, akik a Telex szerint „elhulltak”, és ugyanő adjon célzott politikai üzenetek helyett inkább vigasztalást a hozzátartozóiknak.

Isten irgalmazzon Szilágyi Liliána édesapjának, ha bántalmazta a lányait; vagy Szilágyi Liliánának, ha hazugság van végzetes vádjai között. És ha már itt tartunk, Isten irgalmazzon Varga Judit rágalmazóinak is.

Meg mindenkinek, aki bárki halálára pezsgőt bont.

Nem létezik, hogy ennyiben nem tudunk megállapodni kétezerhuszonkét esztendővel Jézus Krisztus születése, ezerhétszázkilenc évvel a milánói türelmi ediktum, ötszázöt évvel a reformáció, hetvennégy évvel az Emberi Jogok Univerzális Nyilatkozata és ötvenhárom évvel a holdraszállás után.

Miféle közélet ez a miénk?

Get your head out of the gutter, szedd ki a fejed a kanálisból, javasolja hasonló helyzetekre a művelt francia, aki tud angolul.

Közéletünk jelen állapotában csak úgy kiált egy jóféle katolikus teokrácia után, ahol a szoknyák bokáig érnek, a bántalmazót azon melegében agyoncsapja a villám, a káromkodást darabra meg kell gyónni, és aki meghal, az azért halt meg, mert Isten hazahívta, punktum. Még ha így gondolkoznánk ügyes-bajos dolgainkról, azzal is többet érnénk.

Kár belénk a szabadság, ha Újév negyedik napjára azzal fordulunk rá, hogy találgatjuk: a Bananon nevű római melegbár törökfürdőjében furcsa porok társaságában elhunyt Homonnay Gergelyt Novák Katalin ölette-e meg Matteo Salvinivel, mert csúnyákat írt Orbánról a Facebookra, vagy Varga Judit Vlagyimir Putyinnal, mert Hont András azt mondta Homonnayról, hogy ő az, aki azt mondta Vargáról, hogy leszbikus. Meg hogy kell-e, szabad-e a lelki üdvéért imádkozni.

Meg hogy azt találgatjuk Szilágyi Zoltán bántalmazta-e Szilágyi Liliánát és Szilágyi Gerdát, vagy Szilágyi Liliána rágalmazza Szilágyi Gerdát és Szilágyi Zoltánt. Ja, és hogy milyen pártállású Covid-áldozatokra szabad azt mondani, hogy elhullottak, mint a körömfájásos disznók, akiket az ember ugyanúgy kénytelen képviselni, mint a konzervatívokat meg a cigányokat, például Szelimet, akit különben is miért hívnak így.

Egy nagy, morbid vicc vagyunk mi itt össznépileg, és magyar közéletnek álcázzuk magunkat.

Jó dolgunkban úgy teszünk, mintha a világ egy nagy szappanopera lenne,

egy Kártyavárral ötvözött Barátok közt, ahol a szereplők néha feltűnnek, néha eltűnnek, néha fajtalankodnak, minden halálban érdek és minden szekrényben csontváz van.

És nekünk ez a politika, a véletlen sorrendben összekötött pontok és bakugrás útján előállított összefüggések politikája. Mi tudni véljük, hogy annak kéne a nettó minimálbérnek lennie, ami ma a bruttó átlagbér, de ha közben bárminek emelkedni merészel az ára, az azért van, mert ellopta az Orbán. (Hát persze, a fokhagyma meg a napraforgóolaj mind ott rohad Hatvanpusztán, a krumplival meg választást kell nyerni.) Tudni véljük, hogy 4,5 millió dolgozó ember országában 199 parlamenti képviselő meg a közszolgálati bértábla alapján fizetett minisztériumi dolgozók húzzák fel az átlagfizetést. És természetesen azt is tudni véljük, hogy Homonnayt Orbán ölette meg, mert Putyin = Orbán, és a putyini rendszerben minden hatalomkritikust utolér a rezsim görbe kése. (A keleti szláv rendszerekben egyébként nem a harsány, hanem a hatékony ellenzékieket szokták eltenni láb alól, a teljesen inkompetens és hatástalan magyar ellenzéki politikusoknak ilyen értelemben tehát elméletben sem kellene félnie semmitől.)

Aki csodálkozik, hogy miért nem jutott előrébb tavaly az életben, az elmúlt néhány nap hírciklusában megtalálja a választ:

azért, mert össznépileg képtelenek vagyunk elválasztani a fontost a feleslegestől;

és amellett, hogy felesleges dolgokra figyelünk, még a kreatív energiáinkat is eszement hipotézisek felállítására pazaroljuk. Mert még az értelmiségünkben is divat hülyének lenni, s még büszkének is lenni rá. Amikor világszerte felemésztik a szabad nyilvánosságot a techcégek, a jólétet a felesleges lezárások okozta infláció, a versenyképességet az oktatás gondjai, a békét a külpolitikai inkompetencia, akkor nekünk ez kell. Összeesküvés-elméletek zaklatott zugmegmondóemberek haláláról, betekintés híres úszók családi fertőjébe, kocsmai politikai kommunikáció és l*szbip*rn*val fenyegetőzés.

Ha valamit tanulhatunk Homonnay Gergely tragikus elhunytából, az az, hogy milyen iszonytatóan mélyen vagyunk a mocsárban. Hogy milyen boldogtalanok azok, akik igényeink szerint játsszák nekünk a maguk kis szerepét a nagy, morbid magyar politikai szappanoperában, és hogy közben mi, ha magunkba nézünk, tényleg meg vagyunk-e elégedve az előadással.

És talán elgondolkodhatnánk azon, hogy a mocsár legalján fetrengő magyar közbeszédnek azzal teszünk-e jobbat, ha a mellettünk dagonyázónak egy halálhír hallatán még egy vödör sarat vágunk az arcába, vagy azzal, ha megkísérlünk együtt felkaptatni egy eggyel magasabb kulturális nívóra.

Háttal nem kezdünk mondatot, ilyen lelkiállapotban pedig új esztendőt nem kezdünk. Felejtsük tehát el ezt az első három napot, és menjünk a közízlés hosszú, rögös útján inkább előre, vagy énmiattam akár felfelé, de hátra és le még csak véletlenül sem. Ott már voltunk, köszönjük szépen. Fényeskedjék az örök világosság Homonnay Gergelynek,

és következzen egy jobb év, mint amilyennek eddig látszik.

Szív fel!

 

(Kohán Mátyás, mandiner.hu)

 

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hivatalos: a Mérce hazudott Hollik Istvánról

Bayer Zsolt kiakadt: sosem volt olyan miniszterelnökünk, aki másik ország állampolgára is volt