Brüsszel Péter lebukott, és most hazugságokkal mentené a menthetetlent!
Alig néhány órával azután, hogy az Európai Parlamentben szavaztak arról a határozatról, amellyel Brüsszel Péter hűségnyilatkozatot tett Ukrajna mellett, a Tisza elnöke kiakadt: szerinte az aláírását fideszesek hamisították a Weber-féle papírra. Igen, bizonyára rengeteg fideszes hemzseg Manfred Weber körül.
Nem, nem hamisította senki az aláírását, nem tévedés történt, csak annyi, hogy Magyar Péter a háborúpárti barátaival karöltve, közös javaslatot terjesztett elő az Európai Parlamentben, amelyben fegyvereket, pénzt, sőt, hitelt is adna Ukrajnának! Ráadásul az előterjesztők egy közös bank létrehozására szólítják fel a tagállamokat – így Magyarországot is –, amely Ukrajna újjáépítését finanszírozná.
És ez még nem minden! A Tisza Párt elnöke elvenné Magyarország vétójogát is, vagyis azt akarja, hogy hazánkról nélkülünk döntsenek. Így nyilván érthető, most, hogy lebukott, kétségbeesetten próbál hazudozni, mint tette eddig is oly sokszor – de a tinta már megszáradt, és a tények makacs dolgok.
Az csak a kisebbik baj, hogy egy gátlástalan hazudozó, a nagyobbik az, hogy gondolkodás nélkül kockára tenné Magyarország érdekeit. Ehhez azért nekünk is lesz pár szavunk!”
(Mandi)
Kérlek segítsd munkánkat és a mindenszo.hu fennmaradását, mert a liberálisok el akarnak minket TAPOSNI!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?