in ,

Kocsis Máté nagyon helyre tette Pikót

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a VIII. kerületi polgármesternek, Pikó Andrásnak üzent Facebook-bejegyzésében

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a VIII. kerületi polgármesternek, Pikó Andrásnak üzent Facebook-bejegyzésében, amelyben arra szólítja fel Pikót, adja vissza a 900 alacsony jövedelmű dolgozónak az egy havi bérét, amit elvettek.

„A HVG azt írja, hogy Pikó polgármester szerint a Józsefváros újságot jóvá kellett hagynom. Nem kellett. Észrevételt tehettem a velem kapcsolatos írásokhoz. Érdekes persze, hogy az a HVG írja ezt, amelyiktől Pikó cikkeket rendelt a kampányban a saját dicsőítésére. Az ex-klubrádiós polgármester nemrég a szélsőbaloldali 168 óra volt főszerkesztőjét bízta meg a kerületi lap vezetésével, mert – gondolom – az független, meg objektív. Aztán rögtön az első lapszámot Pikó teleíratta magával, amiből nagy balhé lett. Nem lehet, hogy csak erről akarja elterelni a figyelmet? Kommunikációs trükkökkel nem lehet egy kerületet vezetni, mondtam már. Tessenek elkezdeni inkább végre dolgozni, és tessenek visszaadni a 900 alacsony jövedelmű dolgozónak az egy havi bérét, amit elvettek” – írta Kocsis Máté a Facebookon.

(magyarnemzet.hu)
Oszd meg másokkal is!

A Sajtóklub teljes stábja is megdöbbent a Szeviép ítélet miatt – Videó

Jurák Kata: nekünk kellene tüntetni ellenetek!