in ,

Kocsis Máté: Gyurcsány? Kösz, nem. Emlékszünk rá

Mindenki emlékszik rá, milyen „jól” tudnak kormányozni Gyurcsány Ferencék – írta a Fidesz frakcióvezetője Facebook-oldalán.

 

 

Kocsis Máté ezt arra reagálva közölte, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke úgy nyilatkozott: „…megmutatjuk, hogy nemcsak győzni, de kormányozni is tudunk”.   

A Fidesz kommunikációs igazgatója bejegyzésében több pontba szedve emlékeztetett a Gyurcsány-kormányra.

Akkor 12 százalékos volt a munkanélküliség. Kormányzásuk alatt mindössze egy százalékkal tudták emelni az egy főre jutó reáljövedelmet, elvettek egyhavi nyugdíjat, megszüntették az otthonteremtési programot, „devizahitelekbe hajszolták a családokat” – írta.

Emellett megszüntették a családi adókedvezményt, elvettek egyhavi bért a közigazgatásban dolgozóktól és a tanárokról, lecsökkentették a gyes időtartamát és szigorították a gyedet. Kórházakat zártak be, 600 milliárd forintot vettek el az egészségügytől, 16 ezer aktív ágyat számoltak fel és 6000 egészségügyi dolgozót bocsátottak el – közölte Kocsis Máté.

Továbbá háromszorosára emelték a gáz, kétszeresére az áram árát, és „eladósították az országot”, csődközeli helyzetbe kerültek az önkormányzatok.

2008-ban Magyarország elsőként fordult a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF-hez) mentőövért, mert az akkori baloldali kormány úgy gondolta, hogy nincs más út. „Ebből a politikából sorozatos megszorítások következtek” – sorolta a fideszes politikus.

Kocsis Máté szerint „mindegy, ki nyeri az előválasztást, a végén megint Gyurcsány akarja majd megmutatni, hogyan kell kormányozni”.

A Fidesz-frakcióvezetője megjegyezte: „inkább ne”.
(Kocsis Máté, Fb)

Add tovább!

Bohár Dani: hahó, Karácsony úr! Ébren van már?

Deák Dániel: a kabinetfőnöke dolgozik Karácsony helyett