Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Kocsis Máté a magdeburgi gázolásról: ezért nem lehet szó Magyarországon a migránsok beengedéséről

0 megjegyzések 242 megtekintés

A magdeburgi karácsonyi vásárt péntek este tragédia árnyékolta be: egy arab, vélhetően Szaúd-Arábiából származó autós az emberek közé hajtott, legalább 11 halálos áldozatokat és nagyságrendileg 80 sérültet hagyva maga után. Az Telegraph beszámolója szerint  60-80 sérültet tartanak számon.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök a támadást követően együttérzését fejezte ki Olaf Scholz német kancellárnak és Németországnak. Az X-en (korábban Twitter) közzétett üzenetében a magyar kormányfő azt írta: „imádkozik az áldozatok családjaiért”.

 

A történtek kapcsán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi médiában jelezte, hogy a berlini magyar nagykövetség konzuli részlege azonnal felvette a kapcsolatot a helyi hatóságokkal. „A magdeburgi tragikus merényletet követően Berlini Nagykövetségünk konzuli részlege azonnal felvette a kapcsolatot a helyi hatóságokkal, akiktől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy egyelőre nem tudnak magyar érintettről” – írta Szijjártó. Kiemelte, hogy a konzuli segélyvonalon sem érkezett segítségkérés magyar állampolgároktól.

 

 

 

A tragédiát politikai üzenetváltások is követték Magyarországon. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Facebookon reagált a történtekre, élesen bírálva az európai migrációs politikát.

Hát, ezért nem lehet szó Magyarországon a migránsok beengedéséről! Ha a brüsszeli politikusok mindenünktől megfosztanak, akkor sem! Inkább küldjék a büntetéseiket, de soha nem fogjuk megengedni, hogy Magdeburgot csináljanak a mi országunkból!”

– fogalmazott Kocsis, egyúttal utalva arra, hogy a támadás elkövetője egy arab származású személy lehetett.

 

 

 

(Mandi)

 

 

 

 

SEGÍTSD A MUNKÁNKAT!

WITTINGHOFF TAMÁS MEGHURCOLTA 6 ÉV ALATT A PORTÁLUNKAT, MINDEN KAPCSOLATÁT FELHASZNÁLVA ELÉRTE, HOGY ELSŐ, MÁSOD ÉS HARMADFOKON IS ELÍTÉLJEN MINKET A POLITIKAI BÍRÓSÁG, AZ ÍTÉLET PÉLDÁTLAN: 5 MILLIÓ 200 EZER FORINT JÁR ENNEK A POLGÁRMESTERNEK AZÉRT MERT MEGÍRTUK RÓLA AZ IGAZSÁGOT! ŐT SÉRELEM ÉRTE! ÉRTIK? SÉRELEM! NEM A CSALÁDJÁT ÉRTE SÉRELEM TETTÉVEL, HANEM ŐT ÉS RÁADÁSUL MI SÉRTETTÜK MEG ŐT AZ IGAZSÁG MEGÍRÁSÁVAL! IGY MŰKÖDIK MA MAGYARORSZÁGON AZ ÉRZÉKENYÍTETT POLITIKAI BÍRÓSÁG! SZÉGYEN! AZ ÍTÉLET POLITIKAILAG ELFOGULT ÉS IGAZSÁGTALAN!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.