Nem marad következmények nélkül a Momentum parlamenti botrányokozása. A momentumosok az országgyűlés szavazását zavarták meg Bedő Dávid és Lőcsei Lajos füstgyertyát tartottak a magasba, hogy megakadályozzák a szavazás menetét, ám nem jártak sikerrel. Közben mások a karzatról papírokat szórtak az ülésterembe, és azt kiabálták, hogy „nem hagyjuk”.
Latorcai János levezető elnök közölte, hogy a rendbontó képviselőkre szankciók várnak.
Bedő Dávid később úgy nyilatkozott, várhatóan hat havi képviselői fizetésének megvonása lesz az akció következménye, ám ezt ma még nem tudni.
A Mandiner információi szerint valóban lesz következménye a példátlan rendbontásnak, az ügy kivizsgálása jelenleg még tart, ám napokon belül megszülethet a döntés, hogy milyen büntetést kapnak a méltatlan viselkedést tanúsító momentumos képviselők.
Mivel a Parlament épületébe szigorúan tilos pirotechnikai eszközt bevinni, már ezzel komoly vétséget követtek el a képviselők,
mellette azt is vizsgálják, hogy a füstgyertyák füstje okozott e kárt a terem felbecsülhetetlen értékű berendezésében Egy biztos, súlyos büntetésre számíthatnak a képviselők. Legutóbb Hadházy Ákos kapott 7 milliós büntetést, miután február 24-én Orbán Viktor napirend előtti felszólalásának kezdetét zavarta meg, a miniszterelnök 18 évvel ezelőtt elhangzott szavaival. Kövér László házelnök akkor kijelentette, egy képviselő csinálhat bohócot magából, bár ez nem tanácsos.
(Mandi)
Kérlek segítsd munkánkat és a mindenszo.hu fennmaradását, mert a liberálisok el akarnak minket TAPOSNI!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?