in , ,

Kiss-Rigó László végre kimondta a lényeget: a pápa felismerte, hogy félrevezették Magyarországot illetően

A pápa felismerte, hogy sok tekintetben kicsit félrevezették Magyarországot illetően, és most visszatér

Kiss Rigó László Szeged sanád egyházmegye püspöke ( Szegedi dóm városképek )

A pápa felismerte, hogy sok tekintetben kicsit félrevezették Magyarországot illetően, és most visszatér, meglátogatja a magyarországi keresztényeket, katolikusokat – mutatott rá Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök Kovács Zoltán szombattól meghallgatható új podcastjában.  A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár angol nyelvű podcastjában felhívta a figyelmet, hogy Magyarország több mint egy évtizede áll a kritikák középpontjában amiatt, hogy a kereszténységről beszél, hangsúlyozza, hogy az európai értékek ezeréves keresztény értékeken, struktúrákon alapulnak. Emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió alapítói is kimondták: kereszténység nélkül Európa nem létezhet. 

Kiss-Rigó László szerint Európa nyugati felében éppen azok, akik büszkén azt mondják magukról, hogy a demokrácia legmagasabb szintjén élnek, paradox módon a nihilizmus ideológiai diktatúrájává változtatták társadalmaikat, és ennek egyértelműen az lesz a vége, hogy feladják identitásukat, és mindez önpusztításhoz, társadalmi öngyilkossághoz vezet. Úgy tűnik, hogy sokan nem fogják ezt fel, a józan ész egyszerűen megszűnt létezni e társadalmakban

– fogalmazott.

Szóba került az is, hogy 2021 októberében Ferenc pápa zsinatot hívott össze, hogy megvitassák, az egyház miként tud alkalmazkodni a 21. századhoz. Ezzel kapcsolatban Kiss-Rigó László felhívta a figyelmet: az egyháznak mindig meg kell újulnia. A Ferenc pápa által elindított folyamat megnyitja annak lehetőségét, hogy mindenki szabadon elmondhassa a véleményét, de ez nem jelenti azt, hogy az egyház tanításai a legfontosabb dolgokat illetően változni fognak. Az egyháznak nincs felhatalmazása tanításai megváltoztatására, a tanításokat Jézus adta – mutatott rá.

Ferenc pápa látogatására térve a püspök kiemelte: a szentatya útja elsősorban pásztori látogatás, azért jön, hogy meglátogassa a Magyarországon élő keresztényeket, katolikusokat, és biztassa, megerősítse őket hitükben, ugyanakkor állami látogatás is, mely lehetőséget teremt arra, hogy a pápa értékekről közvetítsen üzenetet. Mint kiderült,

az első nap protokolleseményekről szól, amikor a pápa találkozik a köztársasági elnökkel, Magyarország miniszterelnökével, a magyar állam magas rangú személyiségeivel, majd nagyszabású találkozó lesz a Magyar Katolikus Egyház, illetve a magyarországi egyházak képviselőivel. A második nap programja szociális kérdések köré szerveződik, a pápa meglátogatja a Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Katolikus Szociális Intézményét, elmegy a Szent Erzsébet-templomba, ahol szegényekkel, menekültekkel és a magyarországi kisebbségek tagjaival találkozik, majd egy nagy ifjúsági találkozót tartanak. A vasárnapi pápai szentmise után az egyházfő meglátogatja a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet.

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Dobrev mára teljesen elhülyült – Össze-vissza beszél és hazudozik a bolgár nő

Rossz hír – Szijjártó Péter: Szudánban továbbra is veszélyes a helyzet