Támogatás
péntek, február 14, 2025
Támogatás
Támogatás

Kiskunmajsán is tarolt a Fidesz, ott is választások voltak – Magyar Péter lassan a kardjába dől

0 megjegyzések 372 megtekintés

Deák Dániel írja a Facebookon:

Balogh Tibor nyert Kiskunmajsán az időközi választáson.

 

 

A politikai elmző hozzátette:

Most már érthető, miért nem mert elindulni a Tisza párt a tolnai időközi választáson, ugyanis a Fidesz jelöltje hatalmas, 60 százalék feletti győzelmet aratott. Magyar Péter tudja nagyon jól, hogy ha elindult volna az időközi választáson, akkor súlyos vereséget szenvedett volna, amit jelen helyzetben nem engedhet meg magának, ugyanis akkor az ellenzéki szavazókban nem tudna reményt kelteni, nem tudná az aktivitásukat fenntartani. Ezért Magyar Péter kínos magyarázkodásba kezdett, a szerinte alacsony részvételi adatokra hivatkozik, miközben még az ellenzéki Telex szerint is időközi választáshoz képest kifejezetten magas volt a részvétel.

Röviden: a Fidesz elindult és fölényesen nyert, míg Magyar Péter megfutamodott és nulla százalékot ért el. Fontos megjegyezni, hogy az ellenzéki közvélemény-kutatók felmérései alapján jóval rosszabb eredményt kellett volna elérnie a Fidesznek, hiszen ezek a mérések a biztos pártválasztók körében majdnem 10 százalékpontos csökkenést jeleztek országosan a kormányoldalnak, az időközi választás eredménye ugyanakkor nem ezt tükrözi vissza, a Fidesz a jelek szerint arányaiban ugyanolyan szinten van, mint a 2022-es vagy a 2024-es választáson. Ugyanúgy félremérik a pártpreferenciákat, mint ahogyan a 2022-es választás előtt: 2021 során ellenzéki vezetést mértek, míg a választás előtt egy nappal fej-fej melletti állást, majd kétharmados győzelmet aratott a Fidesz. A mostani eredmény arra is rávilágít, hogy mennyire különbözik a virtuális tér és a valóság: míg a közösségi médiában a lájkok számítanak, addig a választáson a szavazatok, utóbbiból márpedig a Fidesznek van a legtöbb. Éppen ezért csak olyan fiktív célokat mer kitűzni maga elé Magyar Péter, mint a soha meg nem valósuló előrehozott választás, a valóban bekövetkező időközi választásokon pedig inkább nem meri megmérettetni magát.

 

– írja Deák Dániel.

 

Kérjük a segítségedet! 

Wittinghoff minden pert megnyert ellenünk, tönkre akarja tenni a mindenszo.hu-t!

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.