in ,

Kilöttyent a moslék – Bohóc Jakab szerint Márki-Zay önfejű, kicsit erőszakos, és nem kész a kompromisszumra

A Jobbik elnöke úgy véli, a sokszínű tábort nem lehet karikás ostort csattogtatva egyben tartani.

Az Mfor interjú készített Jakab Péterrel, aki többek között elmondta, hogy mikor találkozott először Márki-Zay Péterrel és milyen volt az első benyomása: „Hódmezővásárhelyen 2019 őszén, az önkormányzati választás előtt találkoztunk először. Ezt követően a borsod 6-os időközi országgyűlési választás előtt találkoztunk, majd tavaly decemberben már privát körülmények között, ahol megfogalmazta a kérését, hogy támogassuk őt közös miniszterelnök-jelöltként. Korábban sem állt távol ez tőlem gondolati szinten, hiszen civil jelöltről van szó, akiről azt gondoltam, hogy meg tudja testesíteni az ellenzéki szavazótábor integritását.”

 

Vigyázni kell az egységes ellenzékre

A Jobbik elnöke hozzátette: „Aztán itt egy olyan ember benyomását kaptam, aki kicsit talán önfejű, kicsit erőszakos, és nem kész a kompromisszumra. Én pártelnökként úgy vélem, hogy az ellenzéket az tudja igazán összefogni, aki végletekig kompromisszumkész. Ha valaki azt gondolja, hogy karikás ostort csattogtatva egybe tudja tartani ezt a sokszínű tábort az előbb-utóbb szétzavarja a gyülekezetet. Úgy látom, a pártelnökök az elmúlt időszakban mindent elkövettek, és megszületett az egységes ellenzék, csak vigyázni kell rá.”

Jakab ezt követően megkapta a kérdést, hogy Márki-Zay Péter ma már be tudja-e tölteni ezt a kompromisszumkész összefogó szerepet. A jobbikos politikus azt válaszolta, „mi, pártelnökök mindent elkövetünk, hogy felvegye ezt a tulajdonságot, mert máskülönben nem lesz meg a győzelem. Vannak olyan gondolatai, hogy nem kell konszenzussal döntést hozni, elég, ha többségi döntések születnek. De nagyon

fontos egy ilyen hatpárti sokszínűségnél, hogy mindenki azt érezze, az a döntés az övé is.

Ellenkező esetben nem minden párt fog küzdeni a döntés végrehajtásáért. Ezért kell ragaszkodnunk most is a konszenzusos döntéshozatalhoz. Ez egy melós műfaj, nagyon sok beszélgetéssel, egyezkedéssel, áldozatvállalással jár.”

 

(mandiner.hu)

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

47 évesen, koronavírusban meghalt Damu Roland

Akik azt mondják, hogy bábu leszek, a nőket becsülik le