in , ,

KÉSŐ BÁNAT! – Kézzel-lábbal próbálnak megszabadulni a britek migránsaiktól

ez lesz itt is, ha visszajönnek a libsik

A jelenlegi kormányzat minden eddiginél szigorúbb intézkedéseket kíván eszközölni a Nagy-Britanniában tartózkodó illegális bevándorlókkal szemben.

Kormányunk álláspontja egyértelmű: az a célunk, hogy önkéntesen távozzanak azok, akik illegálisan élnek és dolgoznak országunkban. Ennek elősegítéséhez már számos intézkedést hoztunk”

– idézi a Telegraph Nagy-Britannia új bevándorlásügyi miniszterének, Caroline Nokes-nak szavait.

Az új bevándorlásügyi miniszter, Caroline Nokes.

Fotó: AFP

A tervei között szerepel az is, hogy megakadályozza az illegális bevándorlók munkahelyhez és lakhatáshoz való hozzáférését, vagy például azt, hogy az országban illegálisan tartózkodók jogosítványt szerezzenek és bankszámlát vezessenek.

A célunk az, hogy megnehezítsük az itt tartózkodását azoknak, akiknek hivatalosan nincs is semmiféle tartózkodási engedélyük.”

A tervezett intézkedések már csak azért is időszerűek, mert mint kiderült, akár 16 éven keresztül palira lehet venni a brit bürokráciát.

 

(forrás: Forisek Ádám, 888.hu)

Sikerek! – Több gyerek születik és a családok is jobban élnek

NEM STADION! – Minden magyar telephelyét bővíti egy osztrák bútorgyártó