in ,

Kamu Geriék a fővárosi parkolást is elkúrták – Teljes a káosz

Politikai vihar a fővárosi parkolási rendszer miatt

Úgy tűnik, rossz irányba változik a fővárosi parkolási rendszer. Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője lapunknak úgy fogalmazott: a főpolgármester korábban azt ígérte, hogy átgondolt, egységes parkolási rendszert hoznak létre. Ugyanakkor szerinte a mostani helyzet nem ezt mutatja.

 

 

– Karácsony Gergely 2019-ben még azt ígérte meg, hogy átgondolt, egységes parkolási rendszert hoznak létre, ez a mostani viszont egyáltalán nem az – reagált Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője arra, hogy sem Zugló, sem a II. kerület nem hajlandó elfogadni a Fővárosi Közgyűlésnek a tavaly szeptemberben hozott parkolásirendelet-módosítását. Szeptember 5-én vezette be ugyanis a baloldali városvezetés azt a koncep­ciót, hogy a közösségi autóbérlő rendszer, más néven carsharing keretében üzemeltetett autók gépjárművenként mindössze havi 18 ezer forintos átalánydíj megfizetése ellenében parkolhatnak a fővárosban.

A Metropol felhívta a figyelmet, hogy ez az összeg ráadásul a fővárosi önkormányzathoz folyik be, innen osztják majd szét a kerületek között, méghozzá nem a valós várakozási adatok alapján, hanem a kerületi férőhelyek arányában. A főváros ugyanis egy rendszámlistát küldött a kerületeknek azokról az autókról, amik megfelelnek a feltételeknek és vonatkozik rájuk a havi 18 ezer forintos átalánydíj, tehát kiesnek a normál parkolási menetből.

A carsharing cégekkel a fővárosi önkormányzat kötött szerződést az átalánydíjról, mivel azonban a kerületeknek van parkolási üzemeltetési joga, a fővárosi önkormányzatnak külön kellett szerződést kötnie a módosításról a kerületekkel.

 

 

A II. kerület és Zugló azonban a mai napig nem írta alá a szerződést, így ebben a két kerületben – mint fogalmaz a Metropol – „törvényen kívüli állapot” állt elő. Fontos kiemelni, hogy

a zuglói polgármester, az MSZP-s Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés tagja, és ő maga is megszavazta tavaly szeptemberben a fővárosi parkolási rendelet módosítását, viszont mára már kiderült: nem módosította a fővárosi rendeletnek megfelelően a zuglói parkolási rendeletet.

Áldatlan állapotok uralkodnak a parkolási rendszer kapcsán Újbudán is: korábban lapunk kérdésére válaszolva Szabó László, a XI. kerület Fidesz–KDNP frakcióvezetője kifejtette azt is, hogy egyre kevesebb szociális juttatást kapnak a kerületiek, miközben egyre több költség terheli őket. Mint mondta, erre kiváló példa a kerületi parkolási rendszer, az ellenzéki vezetés ugyanis bővítette a fizetős parkolási zónákat, sőt a korábbi évi kétezer forint helyett jelentősen többet, 12 és 24 ezer forintot kell fizetni a kerület lakóinak azért, hogy ingyen parkolhassanak a saját lakókörnyezetükben. A Hír TV riportjából pedig az derült ki, hogy január elsejétől a Pikó István vezette Józsefvárosban fizetőssé vált a parkolás a helyi lakosoknak is.

Wintermantel Zsolt lapunknak elmondta azt is: sehol nem lehet látni tervszerű, tudatos várostervezést, és nincsen átgondolt, érdemi stratégiája a baloldali városvezetésnek.

– Az egész ügynek a furcsasága az, hogy egy ilyen szedett-vedett, hatpárti koalíció­ban a zuglói és a II. kerületi polgármesterek megszavazták ezt a módosítást a Fővárosi Közgyűlésben, ugyanakkor érthetetlen, hogyan működik náluk a belső egyeztetés, ha utólag láthatóan meg szembemennek a koncepcióval – emelte ki a frakcióvezető, majd hozzátette: a parkolás szakmai kérdés, Horváth Csabáék pedig politikai síkra terelik azt.

 

 

(Harangozó Éva, magyarnemzet.hu)

 

 

 

Küzdj velünk a liberális cenzúra ellen!

Küzdj velünk a liberális cenzúra ellen!

Hibátlan társadalomkritika – Mogács Dániel: bevásárlózombi – Videó

Bayer üzent a magyarokról hazudozó Delbosnak – Nem is akárhogy