in , ,

Kaczyński: megvédjük templomainkat!

Ha a helyzet úgy hozza, akár erővel is hajlandóak fellépni a szent helyekre támadó baloldali vandálokkal szemben.

Ha a helyzet úgy hozza, akár erővel is hajlandóak fellépni a szent helyekre támadó baloldali vandálokkal szemben.

 

 

Mint ismert, Lengyelországban zavargások kezdődtek azt követően, hogy az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek mondta ki azt a törvényi rendelkezést, amely lehetővé teszi a beteg magzatok elpusztítását a várandósság egész időtartama alatt. A döntés értelmében már csak két esetben végezhető legálisan abortusz Lengyelországban:

  • amennyiben a terhesség nemi erőszak eredménye (ebben az esetben a fogantatást követő 12. hétig lehet művi terhességmegszakítást végrehajtani);
  • illetve ha a magzat kihordása veszélyezteti az anya egészségét.

Az alkotmánybíróság állásfoglalása ellen tiltakozó baloldali, feminista, LMBTQ-párti és antifasiszta elemek annak ellenére folytatnak egyházellenes agitációt, rongálnak meg templomokat, és támadnak rá keresztényekre, hogy a katolikus egyház álláspontja 2000 éve ismert és változatlan: a klérus az abortuszt gyilkosságnak tekinti. Szó sincs tehát olyan nóvumról, ami miatt éppen most lenne indokolt az egyházzal szembeni fellépés.

A Katolikus Egyház Katekizmusában a következő olvasható az abortusszal kapcsolatban:

Az emberi életet fogantatása pillanatától feltételek nélkül tisztelni és védeni kell. Az emberi lény személyi jogait létének első pillanatától fogva el kell ismerni, ezek közé tartozik minden ártatlan lény sérthetetlen joga az élethez.

Az egyház hivatalos tanítását összefoglaló dokumentum (amelynek az abortusszal kapcsolatos részeit még a baloldal által más ügyekben ajnározott Ferenc pápa sem írta át) a Lengyelországban központi témává vált beteg magzatokról is egyértelműen fogalmaz:

A magzati vizsgálat erkölcsileg megengedett, ha tiszteletben tartja az embrió és az emberi magzat életét és épségét, és minden egyes magzat megtartására vagy gyógyítására irányul. De súlyosan ellenkezik az erkölcsi törvénnyel, ha a vizsgálat eredményétől függ az abortusz. A diagnózisnak nem szabad azonosnak lennie a halálos ítélettel.

Félreértés ne essék, azok körében, akik a katolikus egyház által képviselt tanokat nem fogadják el igaznak, abszolút legitim a vita az abortuszról. Viszont nekik is el kell fogadniuk, hogy az egyház – mivel már az első századtól kezdve ezt tanítja, ebben hisz – nem fogja megváltoztatni a véleményét. A vallásos felfogás szerint az örök, Istentől származó értékek minden korban igazak, legyen a dátum 1240, vagy éppen 2020.

A lengyel alkotmánybíróság mostani döntése sem fog változtatni egy fikarcnyit sem az egyház tanításán, éppen ezért érdekes, hogy az abortuszpárti tüntetők miért éppen a katolicizmusnak üzentek hadat. (A kereszténységen kívül a másik két nagy ábrahámi vallás, az iszlám és a judaizmus is elítéli az abortuszt, valami oknál fogva azonban mindig a keresztények vannak pellengérre állítva a nemzetközi baloldal részéről).

Arra pedig már végképp nincs mentség, hogy a baloldali vandálok a hétvégén lengyel templomok tucatjait rongálták meg, szentmisékre törtek be, megfélemlítették a híveket csak azért, mert gyakorolták a hitüket. (Ilyenkor valamiért nem túl hangos a más esetekben a vallásszabadságért olyannyira aggódó baloldali sajtó.)

A lengyel hazafiak megvédik a templomokat

Lengyelország azonban nem Nyugat-Európa, ezt bizonyítja, hogy már meg is szerveződött a nemzeti ellenállás a templomok védelmére. Robert Bąkiewicz jobboldali aktivista vezetésével patrióták, életvédők és futballszurkolók hívták életre a Nemzeti Gárda névre keresztelt szervezetet, amelynek deklarált célja, hogy felvegye a harcot a baloldali vandálokkal, megvédje a katolikus templomokat.

Bąkiewicz az alakulást követő sajtótájékoztatón elmondta, Lengyelországban egy neobolsevik forradalom zajlik, amely el akarja pusztítani az ország nemzeti és vallási örökségét.

Az aktivista kijelentette, a Nemzeti Gárda minden lehetséges eszközzel (ha kell, akár erővel is) meg fogja védeni a templomokat és a katolikus embereket.

Minden templomot, minden várost és minden falvat meg fogunk védeni. Arra kérem a katolikusokat, hogy ne legyenek túlságosan pacifisták, hiszen pontosan ez a hozzáállás vezetett ahhoz, hogy a vandálok betörtek a templomokba, ahol meggyalázták az oltárt és az Eucharisztiát, sértegették a híveket

– húzta alá Bąkiewicz.

Az önvédelmi csoporthoz csatlakozott többek között Zofia Klepacka szörfös, ismert életvédő aktivista is, aki a 2012-es londoni olimpián bronzéremmel gazdagította a lengyel csapatot.

 

 

 

A Nemzeti Gárda felhívásától függetlenül a hétvége során a nagyobb szurkolótáborok Lengyelország-szerte kivonultak a templomok védelmére, ezen a felvételen például az látható, amint a Lech Poznan fanatikusai elől menekülnek az abortuszpártiak, akiknek így nem sikerült megrongálniuk a város egyik templomát:

 

Bárhogyan is alakulnak az események, egy biztos, a nemzetközi baloldal kemény fába vágta a fejszéjét, a lengyelek nem arról híresek, hogy szó (és tett) nélkül hagynák a vallási és nemzeti identitásuk elleni támadásokat…

(888.hu)

Oszd meg a barátaiddal is!

A mosolygós szemű miniszter újabb bejelentése: családi tetőtér-beépítésekre is jár a kiemelt összegű csok

Bréking! Járvány és fertőzésveszély miatt bejelentést tett a mindenszo.hu az SZFE-ben uralkodó állapotok miatt