Támogatás
szerda, május 7, 2025
Támogatás
Támogatás

Jurák Kata: tőről metszett kommunisták beszélnek nemzetbiztonságról

0 megjegyzések 84 megtekintés

„A történelemben pedig mind a mai napig példanélküli, hogy egy független állam önként beengedi saját nemzetbiztonsági rendszerébe egy másik hírszerző szervezet embereit, nos, van, akiknek mégis sikerült: a második Gyurcsány-kormány nemzetbiztonsági vezetői szakmailag ordító dilettantizmusról tettek tanúbizonyságot. És most mégis ezek a kommunista gittegylet maradványok próbálják bírálni a jelenlegi titkosszolgálatok munkáját a neokomcsi halálbarbikkal és csatolt részeikkel… és nekünk tűrnünk kell, szerencsére nem sokáig:

jókora gyomrost adhatunk június 9-én a dollárbaloldalnak.

Egészen vérlázító, amit a balliberális mainstream média megenged magának az elmúlt időszakban – és nem csupán arra gondolok, hogy Szijjártó Péterre próbálják ráhúzni az »orosz kém« szerepét, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent, mivel nem volt hajlandó védett információval kapcsolatban nyilatkozni a 444.hu újságírójának, aki a zsebéből előrántott jelentéssel akarta zavarba hozni a külgazdasági- és külügyminisztert. Arra azonban láthatóan nem készült, hogy a tárcavezető nagyon keményen helyre teszi a szereptévesztésben lévő Soros-blog kiküldött médiamunkását.

 

Így persze ugrott a stratégia, mely forgatókönyv szerint Szijjártó Péter majd jól zavarba jön és bevallja, bizony, lebuktatták, ő nemzetbiztonsági kockázatnak tette ki Magyarországot, de micsoda szerencse, hogy vannak független tényfeltáró újságírók, akiknek a kezében landol néhány védett információ, ami miatt akár börtönbe is kerülhet – és akit erről láthatóan elfelejtettek felkészíteni. S bár vérciki módon égett be a 444.hu munkatársa, ettől függetlenül képtelenek elszakadni az általuk vizionált nemzetbiztonsági vészhelyzetről, ami persze gonoszorbánig vezet vissza, aki nem ismerte fel, hogy csúnyaoroszok.

Dobrevék persze azért megpróbálták az eredeti forgatókönyv szerint lemondásra kényszeríteni Szijjártó Pétert, bár itt nem egészen világos, miért is kellene ezt megtennie. Az viszont egészen világossá vált, hogy ezt az ukázt mégiscsak végre kellene hajtani, mert különben nem lesz dolláreső, ami nyilván nem esne jól az egyébként leginkább áldozatpózban tetszelgő ellenzéknek, akiket elnyomnak, megfélemlítenek, egyelőre munkatáborba nem küldik őket. ”

 

 

(Jurák Kata, pestisracok.hu)

 


 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.