in , ,

Jurák Kata jelenti: Brüsszel szégyenkezik a Qatargate miatt – Több európai parlamenti képviselő is érintett lehet a korrupciós ügyben

Brüsszelt mélyen megrázhatja az úgynevezett Qatargate

Brüsszelt mélyen megrázhatja az úgynevezett Qatargate; Paolo Gentiloni, az EU gazdasági biztosa szerint ez az ügy “szégyenletes és elviselhetetlen”, és “nagyon súlyosan” rontja a Parlament hírnevét. Mint ismert, az Európai Parlament alelnökét három másik személlyel együtt bebörtönözték, miután egy brüsszeli vizsgálóbíró vádat emelt ellenük bűnszervezetben való részvétel, pénzmosás és korrupció gyanúja miatt. Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke “zéró toleranciát” ígért a korrupcióval szemben. A vádakat Josep Borrell, az EU külpolitikai főképviselője “nagyon aggasztónak” minősítette. Simon Coveney ír külügyminiszter szerint a hír “káros”. Jan Lipavsky cseh külügyminiszter azt mondta: “abszolút elfogadhatatlan bármiféle korrupció”. Annalena Baerbock német külügyminiszter szerint Európa hitelessége forog kockán.

Egyes európai parlamenti képviselőket, köztük Eva Kaili alelnököt azzal vádolják, hogy nagy összegeket fogadtak el Katartól. A Zöldek frakciójának társelnöke, Philippe Lamberts parlamenti vizsgálat lefolytatását és a korrupció kérdésének napirendre tűzését kérte ezen a héten az év utolsó EU-közgyűlésének plenáris ülésén. Az uniós jogalkotó hétfőn nyit egy parázsnak ígérkező ülésszakot: a héten szavaznak arról a javaslatról, hogy Kuvait, Katar, Omán és Ecuador vízummentességét kiterjesztenék az EU-ba. Egyes képviselők azt javasolták, hogy a vitát és a szavazást el kell halasztani.

 

 

A botrány hátterében az áll, hogy az Öböl-menti állam, Katar jelentős összegekkel és ajándékokkal próbálta befolyásolni az uniós parlament döntéseit. Ezzel összefüggésben 16 házkutatást tartottak, és mint arról a L’Echo belga újság beszámolt, a nyomozók “több, bankjegyekkel teli zsákot” találtak Kaili brüsszeli lakásában. A rendőrök a razziák során mintegy 600 ezer euró értékben készpénzt, valamint adathordozókat és mobiltelefonokat foglaltak le.

A görög hatóságok hétfőn befagyasztották az Európai Parlament korrupcióval vádolt alelnöke, Eva Kaili vagyonát. Az intézkedés Kaili rokonaira is vonatkozik, és bankszámlákra, megtakarításokra, vállalatokra, illetve más pénzügyi vagyoneszközökre terjed ki – tájékoztatott a pénzmosásellenes görög hatóságot vezető Haralambosz Vurliotisz.

A L’Echo belga lap igazságügyi forrásokra hivatkozva azt írja: Katar egy olyan ország, amely érdekelt egy imázsműveletben a labdarúgó-világbajnokság közepén, céljai eléréséhez pedig az Európai Parlament több befolyásos személyét használja. Eva Kaili úgy tűnik, fiatal kora ellenére az Európai Parlament történetének egyik legnagyobb korrupciós botrányának főszereplőjévé vált.

Ez az ügy “szégyenletes és elviselhetetlen”, és “nagyon súlyosan” rontja a Parlament hírnevét

– mondta Paolo Gentiloni, az EU gazdasági biztosa vasárnap. A vádakat Josep Borrell, az EU külpolitikai főképviselője “nagyon aggasztónak” minősítette. Simon Coveney ír külügyminiszter szerint a hír “káros”. Jan Lipavsky cseh külügyminiszter azt mondta: “abszolút elfogadhatatlan bármiféle korrupció”. Annalena Baerbock német külügyminiszter szerint Európa hitelessége forog kockán.

Ez egy hihetetlen incidens, amelyet a törvény teljes erejével teljesen tisztázni kell

– tette hozzá.

Kailit felfüggesztették alelnöki tisztségéből, és az intézményben okozott hatalmas károk miatt kizárták a képviselőcsoportból. Ezen a héten megfosztják pozíciójától és mentelmi jogától is. Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke “zéró toleranciát” ígért a korrupcióval szemben.

 

 

 

Eva Kaili október 30-án, közvetlenül a világbajnokság kezdete előtt interjút adott a katari munkaügyi miniszter, Ali bin Samikh Al Marri társaságában Dohában. A hivatalos katari hírügynökség által közzétett videóban Kaili azt mondta:

Úgy gondolom, hogy az arabok világbajnoksága nagyszerű eszköz a politikai átalakuláshoz és a reformokhoz.

Az Európai Parlament legutóbbi plenáris ülése előtt méltatta Katart, amiért “a munkajogok élvonalában van”, és bírálta európai ellenzőit.

Diszkriminálják és zaklatják őket, de aztán gázt kérnek

– mondta Kaili, hozzátéve:

Segítenek nekünk, és elérik a lehetetlent. 

Még Katar emírje sem mondta volna jobban. Katar tagadja, hogy bármi köze lenne az állítólagos vesztegetéshez.

Eva Kailit 2022 januárjában az Európai Parlament 14 alelnökének egyikének nevezték ki. A közelmúltban a költségszabályozásról folytatott viták során kitűnt azzal, hogy nem támogatja a bevételek nagyobb átláthatóságát, amit nem kell igazolniuk, ahogy azt a képviselők többsége valójában teszi. Múlt hétfőn, mindössze öt nappal letartóztatása előtt egy kriptovalutákkal foglalkozó rendezvényt vezetett.

AZ EURÓPAI PARLAMENT SZÁMOS TAGJA ÉRINTETT LEHET

Olasz források arra is felhívják a figyelmet, hogy Niccolò Figà-Talamancát a Qatargate-nyomozás során tartóztatták le, aki egy másik civil szervezet, a No Peace With Justice vezérigazgatója, amely a demokrácia előmozdítására és az emberi jogok védelmére összpontosít a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Az Európai Parlamenthez kötődő személyiségek mellett Luca Visentini, a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség főtitkára áll bírói felügyelet alatt, aki korábbi beosztásában az Európai Szakszervezeti Szövetségért volt felelős. Visentini és elődje, Sharan Burrow is nagyon engedékenyek voltak a katari munkakörülményeket illetően.

Ugyancsak vádolják Francesco Giorgit, Kaili élettársát, az Európai Parlament emberi jogi kérdésekkel foglalkozó parlamenti tanácsadóját, Antonio Panzeri volt olasz EP-képviselőt, a Fight Impunity nevű civil szervezet elnökét, valamint egy F-ként azonosított brüsszeli közvetítőt. Kaili édesapját szintén letartóztatták, amikor pénzzel megrakott táskákkal próbálta elhagyni szállodáját, de ő szabadlábon védekezhet. Az akció során a rendőrség mintegy 600 ezer euró készpénzt foglalt le több lakásban, köztük Marc Tarabella belga szocialista EP-képviselőnél, valamint a Panzeri által vezetett civil szervezet székházában. Panzeri lányát és feleségét is letartóztatták Olaszországban.

Michiel van Hulten, a Transparency International igazgatója szerint a botrány azt tükrözi, hogy az Európai Parlamentben “a büntetlenség kultúrája jött létre laza pénzügyi szabályok és ellenőrzések kombinációjával, amelyekből hiányzik a függetlenség és az etika”. Sokan attól tartanak, hogy ez a jéghegy csúcsa.

Ha Katar megtette, gondolom, mások is megtették. Meg kell akadályoznunk az ehhez hasonló esetek előfordulását

– mondta Marie Arena szocialista EP-képviselő a Politicónak.

 

 

 

 

 

Katar számára nagyon fontos, hogy nemzetközi imázsa javuljon, hiszen ha gazdasági ereje megszilárdul, a nemzetközi mércék szerint tekintélyes országnak kell tekinteni. Ebben segített az a tény, hogy az Európai Uniónak el kellett szakadnia az orosz energiaforrásoktól. Sok ország, köztük Németország más szemmel néz Dohára. Cserébe Katar bizonyos előnyöket szeretne, például a vízumok eltörlését a schengeni országokban. Kaili megvédte ezt a Katarnak tett engedményt az Igazságügyi Bizottság előtt – úgy tűnik, nem önzetlenül…

ORBÁN VIKTOR A TWITTEREN REAGÁLT A BRÜSSZELI “BRAVÚRRA”

Mint arról beszámoltunk, Orbán Viktor sem késett a reakcióval: hétfő reggel egy mémmel kívánt jó reggelt az Európai Parlamentnek a Twitteren. Ennek jelentéstartalma gyakorlatilag az, hogy a magyar miniszterelnök szerint az EP a saját háza táján söprögessen, mielőtt másokért kezd el aggódni.

 

 

(Jurák Kata, pestisracok.hu)

 

 

 

Itt a vége? Megy a börtönbe? Feljelentést tettek a kormánypártok a gazdasági pánikot gerjesztő dollárbaloldal rémhírei miatt

Zseniális: mémmel szúrt oda Orbán Viktor az Európai Parlamentnek