Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

JÖN A BAJ! – Megint sok a buckalakó a Balkánon

0 megjegyzések 28 megtekintés

Folyamatosan érkeznek Szerbia és Montenegró felől a migránsok Boszniába. Már több mint ezren torlódtak fel a bosnyák-horvát határon lévő városban Velika Kladusában. A helyieket egyre jobban zavarja a migránsok viselkedése. Gondot jelent az is, hogy az illegális bevándorlók számára kijelölt táborhelyen egyre több betegség üti fel a fejét.

Csaknem félezer migráns tartózkodik az egyik hevenyészett táborban a boszniai Velika Kladusában. De nemcsak itt, hanem a városközpontban is egyre többen vannak, becslések szerint már több mint ezren. Szerbia és Montenegró felől folyamatosan érkeznek.

Fotó: AFP

A migránsok hiába próbálkoznak, csak nagyon kevesüknek sikerül átjutniuk a határon. Ettől függetlenül kitartóan kísérleteznek. Csütörtökön mintegy 100-an próbálták meg kijátszani a szlovén határőrséget. A helyieket is egyre jobban zavarja a migránsok jelenléte. Azt mondják, alkoholt fogyasztanak, kéregetnek, több házba és lakásba betörtek már, de előfordult az is, hogy összeverekedtek.

Egészségügyi veszélyek

Fotó: AFP

A Híradónak nyilatkozó szakértő azt mondta, az illegális migráció veszélyt jelent egészségügyi szempontból. A migránsáradattal ugyanis alig ismert fertőző betegségek jelenhetnek meg Európában, vagy éppen olyanok, amelyeket a kontinens már rég leküzdött, de újra támadhat – mondta el Takács István, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főorvosa.

Magyarország ilyen szempontból védett, hiszen a déli határon felépített tranzitzónák a különböző betegségek terjedését is megakadályozzák.

mindenszo.hu

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.