in , ,

Jogállam? Magyar szurkolókat vegzált a német hatalom – Szijjártó: a bajor rendőrség 18 honfitársunkat állította elő

Közülük nyolcan még mindig a bajorok vendégszeretetét élvezik – derül ki a külügyminiszter posztjából.

Közülük nyolcan még mindig a bajorok vendégszeretetét élvezik – derül ki a külügyminiszter posztjából.

Míg számos közéleti szereplő gratulál közösségi oldalán a magyar válogatottnak, és fezezi ki büszkeségét a csapat szerdai teljesítményéért, a külügyminiszter a mérkőzés mellékzöngéivel is foglalkozott.

Szijjártó Péter a Facebook-oldalán közölte, 18 magyar szurkolót állítottak elő a bajor rendőrök az este folyamán. Közülük tíz főt már kiengedtek, nyolc ember esetében még tart a jegyzőkönyv felvétele.

„A legnagyobb tisztelet azoknak, akik vállalták az utazást Münchenbe. Vigyázzanak magukra hazafelé! A müncheni és a bécsi konzuli ügyelet munkatársai készenlétben vannak, ha segítségre van szükség. (Ez esetben a +3680368036 telefonszámot kell hívni.)” – írta Szijjártó.

Ismert: már tegnap délután érkeztek hírek arról, hogy több magyar szurkolót is vegzáltak a német hatóságok.

Nem engedték például, hogy magyar konzulok jelen legyenek az Allianz Arénánál.

Ennek ellenére a nap folyamán már több esetben is a konzuloknak kellett közbelépnie. Szijjártó példaként egy olyan esetet hozott, melyben egy magyar szurkolókat szállító autóbuszt a német hatóságok kétszer is megállítottak. „Csak a konzul kollegáim hatorozott fellépésére engedték tovább az autóbuszt, kétórás várakozást követően” – mondta el a miniszter.

A külügyminiszter felhívta arra is a figyelmet, hogy a bajor hatóságok nem engedélyezték a magyar szurkolók számára a nem integrált molinók bevitelét a stadionba.

 

(mandiner.hu)

 

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Bayer Zsolt a magyar-német meccsről – Végig így fohászkodtam: “Istenem! Te is tudod, hogy mi érdemeljük meg…”.

Gajdics Ottónak elege van: eljött az ideje a józan ész lázadásának