Aleksandar Vucic államfő állapota stabil, szombaton haza is engedték őt a Katonai Orvostudományi Akadémiáról, azonban a szakemberek szerint néhány napig még pihenésre van szüksége – számolt be róla a Magyar Szó.
A köztársasági elnök múlt szerdán az Amerikai Egyesült Államokba utazott Siniša Mali pénzügyminiszter és Suzana Vasiljević, az elnök média-tanácsadója kíséretében, hogy tárgyalásokon vegyenek részt.
Szombaton azonban az államfő váratlan rosszullét miatt félbeszakította látogatását, és az orvosi konzultációt követően úgy határozott, hogy hazatér Szerbiába. Az elnök programjában több kiemelt jelentőségű találkozó is szerepelt: egyeztetett volna magas rangú tisztségviselőkkel, az államokban élő szerb üzletemberekkel, valamint Donald Trump amerikai elnökkel és a Republikánus Párt más vezető politikusaival is.
A kardiológus tájékoztatása szerint az elnök erős mellkasi fájdalomra panaszkodott, amit a magas vérnyomása idézett elő.
A kardiológus elmondta, az elnök erősebb gyógyszeres kezelésen esett át, majd 45 perc múlva, amikor megérkezett az amerikai orvosi csapat, a mért vérnyomásértékek 165/98-at mutattak, ami arra utal, hogy a terápia előtt még magasabb volt a vérnyomása.
Az amerikai orvosok elvégeztek minden szükséges vizsgálatot, de Vucic– az ő javaslatukkal ellentétben – úgy döntött, hogy hazatér. A repülőút alatt és a VMA-n végzett vizsgálat során már nem voltak panaszai, és jól érezte magát – mondta dr. Dragan Dincic.
Mint mondta,
a köztársasági elnök az elmúlt több mint tíz évben már háromszor tapasztalt hasonló tüneteket, mindannyiszor a kiugró vérnyomás miatt.
A VMA orvosi konzíliuma a szükséges vizsgálatok elvégzése után megállapította, hogy az államfő állapota stabil, haza is engedték, azonban a szakemberek szerint néhány napig még pihenésre van szüksége, így egyelőre nem térhet vissza teljes mértékben a korábbi munkatempójához. A konzílium módosította az államfő egészségügyi kezelését is, és egyúttal javasolta egészségi állapotának további rendszeres nyomon követését.
Kérlek segítsd munkánkat és a mindenszo.hu fennmaradását, mert a liberálisok el akarnak minket TAPOSNI!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?