in

Jó hír a munkavállalóknak: 149 ezer forintra emelkedik a minimálbér. A garantált bérminimum összege pedig 195 ezer forint lesz.

Megszületett a megállapodás a jövő évi minimálbérről

Megszületett a megállapodás a jövő évi minimálbérről. A munkaadók és munkavállalók képviselői arról egyeztek meg a kormánnyal, hogy 2019-ben és 2020-ban is, 8–8 százalékos emelés lesz – számolt be a HírTv.

Így jövőre a minimálbér 149 ezer forint, a garantált bérminimum pedig 195 ezer forint lesz”

– jelentette be a Varga Mihály.

Varga Mihály

A pénzügyminiszter hozzátette, a kormány nyugodt szívvel csatlakozott a megállapodáshoz, az ezzel kapcsolatos rendelet pedig még idén megjelenik.

Varga Mihály emlékeztetett, hogy a 2010-es összeghez képes, a minimálbér mára megduplázódott.

(forrás: Horváth Tamás, 888.hu)

Szakértő: A baloldal összeomlott, megjelentek a törpék

Ennyit az ellenzéki műbalhéról: Az OECD szerint Magyarországra a legkevésbé sem jellemző az erős túlfoglalkoztatás