Látni bizonyos fölháborodást, amiért a Mandiner megírta: a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium volt az az iskola, amelyről noÁr – nem Molnár Áron színész, hanem kifejezetten „noÁr”, mármint „a mozgalom neve” – nemrégiben kiposztolta, mennyire jót beszélgetett ott a diákokkal egyebek mellett „arról, hogy miben élünk, illetve, milyen helyzetben vannak azok az alkotók, akik kritikusan gondolkodnak és ezt nyíltan fel is vállalják”.
Történt mindez nagyjából akkor, amikor a Piarista Gimnáziumban Öveges József egyik mai utódja jónak látta Heki kutya helyett a 444 diktatúrológiai filmjét vinni be fizikaórára.
Némelyek már látni is vélték Orbán Viktort vagy pláne Semjén Zsoltot, amint személyesen tárcsázza a Mandiner szerkesztőségét, tollba mondván, hogy pontosan miként is kéne jól megfenyíteni a különféle szerzetesrendeket – amely feltételezéssel egyébként nincs baj, ennyi kétharmad után minden kiábrándult ellenzékinek alapvető joga fideszes politikusokat képzelni oda, ahová csak tetszik, ha ez megküzdési stratégiaként beválik –,
csakhogy kár lenne olcsó NER-ezéssel megakadályozni egy teljesen egyértelműen fennálló probléma kibeszélését.
Naná, hogy aggódó szülők a sajtó nyilvánosságához fordulnak, amikor már a legnevesebb egyházi iskolákban is felüti fejét a liberális politikai agitáció – miután egyes ismeretlenebb katolikus iskolák már évekkel ezelőtt elestek. Konzervatív-katolikus tanárok kellő mennyiségű mobbing segítségével elűzve, a hitélet gondosan kitakarítva, nyelvórán a legócskább érzékenyítő sorozat megy folytatásokban – bizony, ilyesmik is előfordultak itt-ott az utóbbi időkben, szép csöndben, tényleg ne szépítsük a dolgokat.
De miért lenne liberális politikai agitáció, ha meghívják noÁrt vagy tanórán levetítik a 444 filmjét? Bezzeg ha a Bencsiket vagy a Bayert hívnák, akkor még meg is dicsérnék őket!”
– mondják erre kívülállók, amire részemről egy egyházi iskola öregdiákjaként annyit tudok mondani, hogy tévedés: egyetlen tanárunk bátorkodott annak idején visszatérően politizálni órán, jobbos üzenetekkel, el is lett küldve év végén.
Az úgy nem megy, hogy egyik nap sírunk, hogy nincs elég fizikatanár, a másik nap sírunk, hogy embertelen mennyiségű a tananyag, amit muszáj lenyomni a diákok torkán és ami mellett semmire, de semmire nincs idő, de konkrétan arra sincs, hogy egy klassz interaktív feladat színesítse az órát – majd a harmadik nap
megdicsérjük a fizikatanárt, amiért nem a tananyagot, sőt, nem is a tantárgyát tanítja, hanem pártpolitizálással úgymond „az életre” neveli a diákjait,
merthogy végső soron az a lényeg, nem az a sok lexikális tudás, amit eleve „bárki bármikor megtalál az interneten” (csakúgy, mint egyébként a 444 filmjét, amit ráadásul nagyobb valószínűségként fog felkínálni a Youtube, mint Ohm törvényét).
Az már eleve meghökkentő, amikor a „LOVEMBTQIA+” feliratú szimpla pólóit 12 ezer forintért, a noÁr feliratú egyszerű vászontáskát 8000 forintért áruló balos aktivista arról mereng a budai elit szentimrevárosi iskolájában, hogy „milyen helyzetben vannak azok az alkotók, akik kritikusan gondolkodnak és ezt nyíltan fel is vállalják”, méghozzá mereng erről akkor, amikor a magyarországi jövedelméből Umbriában dolce vitát élő ellenzéki íróházaspár például épp a kiadójuk újabb bestsellereivel turnézik az országban – ha már politizáljunk az iskolában „színházi kerekasztal” címén, ennél azért el lehetett volna képzelni színvonalasabb és hitelesebb meghívottat.
Vagy legalább fel lehetett volna tüntetni előre az ő nevét is a programban, ugyanúgy, ahogy a többi meghívottét – ne csodálkozzunk, ha akár a diák, akár a szülő rossz néven veszi az iskolában az efféle, fű alatt becsempészett mozgalmárt.
Ha ma minden előzetes figyelmeztetés nélkül felbukkan a suliban a „LOVEMBTQIA+”-pólóárus, akkor miért kellene elhinnünk, hogy holnap nem érkezik egy „LOVEMBTQIA+” aktivista?
Az persze egy jogos érv lehetne, hogy „ennyi egyházi iskolába egyszerűen nem lehet elegendő hívő tanárt találni”, csakhogy itt pont nem ez a helyzet: olyan iskolákról beszélünk, ahol egyébként kiváló tanárok tanítanak, sok-sok hívő katolikus. Akik között vagy mellett szemlátomást akadnak olyanok, akik számára noÁr és/vagy a 444 valamiféle etalon – ami nem baj, jó egészséget nekik, csakhogy amint az okmányirodai ügyintéző nem ad a kezünkbe a kitöltendő adatlap mellé egy választási szórólapot, bármennyire is elkötelezett valamely politikai erő iránt, és amint egy tolmács sem szövi bele mondandójába a kedvenc Telex-videójának rezüméjét, mert ma éppen olyanja van,
ugyanúgy elvárható lenne, hogy a tanárok is önmérsékletet tanúsítsanak, legalább amikor belépnek a munkahelyük kapuján.
Különös tekintettel az osztályozásból (is) fakadó alá-fölérendeltségi viszonyra – amikor polgárok széles tömegei (és különösen az értelmiség tagjai) számára axióma, hogy a másik politikai térfél szavazói agyhalottak, még inkább visszás bármiféle, akár indirekt politikai coming outra kényszeríteni egy kiskorút.
Lásd egyébként azt a kecskeméti általános iskolát, ahol tanárnők kérik a szülőktől, hogy a gyerekeik vigyék be nekik az iskolába kitöltetlenül a nemzeti konzultáció kérdőíveit
– lehet erre azt mondani, hogy biztos akadt már példa fideszes tanár túlkapására is, csak ugye állítólag ez egy diktatúra, amellyel szemben a sokkal-sokkal tisztességesebb, fénylő európai demokrata oldal áll.
A népszámlálás adatai és a közvélemény-kutatások alapján egyébként
a magyar tizenévesek az átlagnál alacsonyabb arányban hívő keresztények, és az átlagnál magasabb arányban nem fideszesek.
Ha majd a katolikus iskolák tanárai hitelességükkel és példamutatásukkal mind-mind kiemelten igyekeznek elősegíteni, hogy a katolikus iskolába járó fiatalok nagyobb hányada akarjon derék katolikus lenni, illetve maradni, akkor visszatérhetünk a kérdésre, hogy még milyen területeken kellene felrázni és aktivizálni a következő generációt.
(Francesca Rivafinoli, Mandi)
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
