Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Itt van, mit válaszolt Szijjártó Junckernek, aki szerint Orbán a felelős a Brexitért is

0 megjegyzések 12 megtekintés

Európának új vezetőkre van szüksége, olyanokra, akik felismerik az európai emberek érdekeit, és képesek is azokat megvédeni – reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Bizottság elnökének kijelentésére.

 

Jean-Claude Juncker hétfőn nyilatkozott a Berliner Morgenpost című német lapnak, ebben azt ígérte, hogy az európai parlamenti (EP-) választás kampányának időszakában személyesen is fellép az Európai Uniót (EU) vagy a közösség javaslattevő és végrehajtó intézményét, az általa vezetett brüsszeli testületet érintő alaptalan híresztelésekkel szemben. A lap beszámolója szerint az Európai Bizottság elnöke a magyar kormányfőt említette példaként, mondván: Orbán Viktor szerint őt terheli a felelősség a brit EU-tagság megszüntetéséért (Brexit), pedig meggyőző bizonyítékok szólnak ennek az ellenkezőjéről. Szijjártó Péter az MTI-hez eljuttatott közleményében leszögezte, hogy az európaiakat nem kell terelgetni, ahogy azt Jean-Claude Juncker gondolja, ez a külügyminiszter megfogalmazása szerint az emberek lenézése.

Az európai emberek pontosan tudják, hogy mit akarnak, és a májusi választáson el is fogják mondani

– tette hozzá. Tény viszont, hogy

Jean-Claude Juncker európai vezetőként megbukott, a briteket nem tudta bent tartani a közösségben, a migránsokat pedig nem tudta az uniós határokon kívül tartani

– mutatott rá. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a magyar kormány továbbra is vállalja a harcot a bevándorláspárti politikusok ellen.

(pestisracok.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.