in ,

Itt az ideje kitenni a parlamentből!!!! Tovább erősítette a baloldali rémhírterjesztés gyanúját Varju László

Varju László, a Demokratikus Koalíció politikusa a mai sajtótájékoztatóján gyakorlatilag elismételte azokat a véleményeket, amik miatt a rendőrség már rémhírterjesztés gyanújával nyomoz

Varju László, a Demokratikus Koalíció politikusa a mai sajtótájékoztatóján gyakorlatilag elismételte azokat a véleményeket, amik miatt a rendőrség már rémhírterjesztés gyanújával nyomoz. A Gyurcsány-párt politikusa a kormányra mutogatott, és csak olajat öntött a tűzre azzal, hogy jelezte: 

két hete éppen a pártja hangoztatta először, hogy a kormány hozzányúlna a magyar emberek bankban tartott pénzéhez.

Mint arról lapunk hírt adott, a rendőrség már nyomozást indított, miután jelentős mennyiségű sms-t szétküldve próbálnak rémhíreket terjeszteni a magyar banki ügyfelek körében. Az üzenetekkel arra akarják rávenni az embereket, hogy pénzüket, megtakarításaikat minél előbb vegyék ki a pénzintézetekből.

Varju lényegében a most terjedő sms-ekével egybevágó címmel tartott sajtótájékoztatót, ami azt a gyanút erősíti, hogy a dollárbaloldal áll az akció mögött. A baloldali politikus egyenesen odáig merészkedett az álhíreterjesztésben, hogy kijelentette: „Alig több mint tíz éve az Orbán-kormány már einstandolta az emberek magánnyugdíjpénztári megtakarításait, mert pénzre volt szüksége. Most pedig Orbánék szemet vethetnek az emberek bankban, készpénzben vagy értékpapírokban őrzött megtakarításaira is”.

Továbbá olyan vádakat fogalmazott meg, miszerint a pénzt el fogják venni, vagy el fogják lopni. Ám a Gyurcsány-párt politikusa nem állt meg az alaptalan rágalmak hangoztatásában, miután úgy vélte, hogy a kormány a magyar emberek félretett pénzéből kísérelheti meg feltölteni az államkasszát. Megjegyzendő, hogy a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatóján nem volt lehetőség arra, hogy a Gyurcsány-párt politikusát a legújabb baloldali botrányról kérdezzék a sajtó munkatársai.

 

A legnagyobb parlamenti képviselőcsoport vezetőjeként szeretném teljesen világossá tenni, hogy amennyiben Varju László valóban megtartja mai sajtótájékoztatóját ebben a témában, tovább terjeszti a veszélyes álhíreket és ezáltal segédkezik a forint elleni támadáshoz, haladéktalanul büntetőeljárást kezdeményezünk ellene, továbbá az azt közlő médiafelületekkel szemben is

– reagált a hírre Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Facebook-oldalán. Továbbá egyértelművé tette, hogy ez esetben még a mai napon kezdeményezi Varju László valamennyi országgyűlési tisztségétől való megfosztását, ugyanis szerinte amit a képviselő át kíván lépni, azt úgy nevezik, hogy vörös vonal.

 

 

(Máté Patrik, magyarnemzet.hu)

 

 



 

 

 

 

 

[pj-news-ticker]

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

Kocsis Máté: külföldi támadást készítenek elő a forint ellen

Itt a vége a rémhírterjesztésnek – A Magyar Nemzeti Bank feljelenti Varju Lászlót