Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Ismerős forgatókönyv, ugye? – Forrósodik a hangulat Albániában, tüntetők próbáltak meg behatolni a parlamentbe

0 megjegyzések 3 megtekintés

Ellenzéki tüntetők próbáltak meg csütörtökön behatolni az albán parlament épületébe, a rendőrök útjukat állták, aminek következtében összecsapások törtek ki. A tiltakozók a kormány lemondását és korai választások kiírását követelik.

 

A legnagyobb albán ellenzéki erőnek számító, jobbközép Demokrata Párt (PD) vezette, néhány ezer fős tüntetés résztvevői közül egyesek füstbombákat hajigáltak, és többször összecsaptak a rendőrökkel, miközben megpróbálták áttörni a kordont az éppen heti ülését tartó parlament körül. A rendőrség az előző tiltakozásokkal szemben ezúttal tartózkodott a könnygáz bevetésétől. A Tanjug szerb hírügynökség értesülései szerint több rendőr is megsérült. A szerb hírügynökség szerint a tüntetők a parlamenttől a belügyminisztérium épületéhez vonultak, hogy követeljék az előző tüntetéseken őrizetbe vett emberek szabadon bocsátását. Egyes tiltakozók fekete spray-vel fújták le az épületet. A tüntetés során beszédet mondtak ellenzéki vezetők és mások.

Legfőbb feladatunk a bűnözői kormány megdöntése

-jelentette ki beszédében Lulzim Basha, a PD vezetője, aki “balkáni Madurónak” – utalva Nicolás Maduro venezuelai szocialista elnökre – nevezte Edi Rama kormányfőt és “tolvajbandának” az általa vezetett Szocialista Pártot (PS), sürgetve Rama bíróság elé állítását.

Az ellenzék korrupcióval vádolja Ramát és a PS-t, amely állításuk szerint kapcsolatban áll a szervezett bűnözéssel. A PD parlamenti csoportjának tagjai február közepén bejelentették lemondásukat képviselői mandátumukról annak érdekében, hogy megpróbáljanak nyomást gyakorolni a kormányra az ellenzéki célok elérése érdekében. Ellenzéki tüntetők az eset óta többször is megpróbáltak betörni kormányzati épületekbe, a rendőrség azonban könnygázzal és vízágyúval oszlatta szét a tömeget. A csütörtöki a hetedik ellenzéki vezetésű tüntetés volt az elmúlt hat hétben, és az ellenzék állítása szerint tüntetni fog minden egyes alkalommal, ahányszor a parlament heti ülést hív össze.

(pestisracok.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.