in ,

Indul az EU parancsára a sóhivatal – Ma kezdi meg működését az Integritás Hatóság

Ma kezdi meg működését az Integritás Hatóság,

Ma kezdi meg működését az Integritás Hatóság, amely az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalás, összeférhetetlenség, korrupció vagy más jogsértés kivizsgálására jött létre. Az intézmény felállítása az egyik legfontosabb, az Európai Bizottságnak tett vállalás a kondicionalitási tárgyalások kapcsán.

Navracsics Tibor korábban elmondta: az Integritás Hatóság az uniós forrásokból megvalósuló projekteket, közbeszerzési eljárásokat monitorozza majd, és részt vesz a korrupcióellenes terv összehangolásában – ismertette a miniszter, hozzátéve: december közepére az az úgynevezett korrupcióellenes munkacsoport is megalakul a hatóság mellett.

 

Kovács Attila, az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója a Magyar Nemzet megkeresésére kiemelte: az Euró­pai Bizottság részéről az egyik legkomolyabb fenntartás a korrupciós aggály volt, viszont az Integritás Hatóság megalakulásával ezt tulajdonképpen kiküszöbölte a magyar kormány.

Úgy tudni, a hatóság akkor avatkozik majd be, ha véleménye szerint az illetékes hatóságok nem tették meg a szükséges lépéseket olyan csalás, összeférhetetlenség, korrupció és egyéb jogsértés vagy szabálytalanság megelőzésére, felderítésére és kijavítására, amely hátrányosan érinti az uniós pénzügyi támogatások végrehajtását.

Kovács Attila kiemelte: hétfőn tárgyal hazánkról az Európai Parlament (EP), azért akkor, mert a bizottság eredetileg kedden akart dönteni a forrásokról, és az EP erős politikai üzenetet akart a döntést megelőzően küldeni.

A magyar kormány kompromisszumkészséget mutatott, és pozitív mederben zajlottak a tárgyalások. Várhatóan az Európai Bizottság sem kívánja vállalni annak az ódiumát, hogy az év vége előtt nem tud megállapodni hazánkkal

– emelte ki Kovács Attila.

 

(pestisracok.hu)

 

 

Mindenszo.hu kommentár: csak tudnánk mit keresünk ebben az EU-nak nevezett rozzant akolban. Kifelé, de mindahányan!

 



 

 

 

 

[pj-news-ticker]



 

 

 

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

 

 

 

Nem sikerült az élőlánc – Elbukott a tanár/diáktünci féle provokáció – Már mindenki unja

A képen látható uniós biztos nagyon aggódik a magyar jogállamiságért