in ,

Így vett el 36 milliárd forintot a magyar gazdáktól Márki-Zay szponzora, Bige László vörösbáró

Bige László pályafutása tele volt erkölcsileg megkérdőjelezhető húzásokkal

Bige László pályafutása tele volt erkölcsileg megkérdőjelezhető húzásokkal, de talán mindenen túltesz a nemrég kirobbant botránya. Az agrárminisztérium számításai szerint 36 milliárd forinttal károsította meg a magyar gazdákat, és fogyasztókat, tönkretéve számos karriert és gazdaságot. A törvényellenesen megszerzett pénz egy részét nyíltan a baloldal és Márki-Zay Péter kampányába csorgatja vissza, abban bízva, hogy Gyurcsány Ferencék megmentik a börtöntől. Bige László a 2010 előtti világ lekötelezettje, a 2010 előtti világnak köszönheti meggazdagodását, és a 2010 előtti világ visszatérésén dolgozik. Úgy látszik, bármi áron. 

Csütörtökön kiderült az, amit eddig nem lehetett pontosan tudni: a Márki-Zayt, és más baloldali politikusokat finanszírozó Bige László hét év alatt nagyjából 36 milliárd forinttal károsíthatta meg a magyar gazdatársadalmat.

Vállalhatatlan nyerészkedés

A Nagy István vezette Agrárminisztérium a napokban összesítette az ezzel kapcsolatos számokat, így jött ki a döbbenetes végeredmény. A hírt közlő miniszter szerint “elfogadhatatlan és tűrhetetlen, hogy bárki nyerészkedjen a magyar gazdákon, hiszen így nemcsak a vidéket sodorja nehéz helyzetbe, hanem egész Magyarországot.” 

 

Éppen ezért leszögezte, nem hagyhatja, hogy hosszú évek kemény munkája kárba vesszen. Ezért arról is beszélt, hogy a törvényes keretek között meg kell akadályozni Bige László ámokfutását, azt, hogy mások megkárosítása árán saját zsebére játszhasson. Szerinte azért is szükséges ez, mert a magyar vidék az ország bázisa, értékes erőforrása, az ország éléskamrája.

A Kormányinfón is előkerült a téma. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter az Origo kérdésére kifejtette, hogy Magyarországon drámaian – három-, ötszörösére – emelkedett a műtrágya ára, ami jelentős részben Bige üzleti magatartásnak köszönhető. “A kormány a műtrágya árát mérséklő döntéseket tervez, amelyek megfelelnek az uniós és hazai szabályoknak” – tette hozzá, aláhúzva, hogy a pénzembernek a magyar piac jelentős részét ellátó vállalkozása lehetetlen helyzetbe hozta a gazdákat. Ezért azt javasolta Bigének, hogy

JÓ LENNE, HA “NEMCSAK POLITIKUSOKAT AKARNA MEGVENNI”, HANEM A MAGYAR GAZDÁKAT IS TÁMOGATNÁ.

 

 

 

A baloldal miniszterelnök-jelöltjének kell elszámolnia azzal, hogy kitől fogad el pénzt a kampányához” – üzent Gyurcsány jelöltjének, Márki-Zay Péternek.

 

 

 

 

Mint az köztudott, hetek óta beszédtéma, hogy a sajtóban műtrágyakiráynak elnevezett milliárdos saját üzleti érdekei mentén kifosztotta a magyar gazdákat, azonban ennek mértéke eddig nem volt ismert. Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke úgy fogalmazott, hogy felháborító, amit az üzletember tesz, a kartellezése pedig veszélyezteti a magyar mezőgazdaságot. Az ügyben megszólalt Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke is, aláhúzva, hogy forintban kifejezhetetlen a kár, amit – a magas gázárak ürügyén – Bige László monopolhelyzetben lévő cége okozott.

De mi is történt pontosan?

Lelkiismeret nélkül károsította meg a gazdákat

Október végén érkezett a hír, hogy 14 milliárdos büntetést kapott a baloldali milliárdoshoz köthető Nitrogénművek cégcsoportjának hat érintett vállalkozása, valamint a Hőgyészi Agrokémiai Kft. és a Cargill Magyarország Zrt. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata megállapította, hogy

BIGE CÉGE, ÉS VÁLLALKOZÁSCSOPORTJA JOGSÉRTŐEN TÖREKEDETT ÉVEKEN KERESZTÜL A PARTNEREK ÉS A CÉGCSOPORT KÖZÖTTI, ILLETVE A VISZONTELADÓ PARTNEREI KÖZÖTTI VERSENY, VALAMINT AZ IMPORT KORLÁTOZÁSÁRA.

A műtrágyakartell esetében a forgalmazói árverseny visszaszorítása miatt a hazai gazdák a jogsértés időtartama alatt – a tiszta versenyhelyzetben érvényesülő árhoz képest – magasabb árakkal szembesülhettek. Vagyis a GVH szerint Márki-Zay finanszírozója úgy zsebelt be milliárdos összegeket, hogy közben megkárosította a magyar gazdákat és a fogyasztókat.

 

Bige nyíltan megfenyegette a nehéz helyzetbe kerülő gazdákat. Azzal zsarolta meg őket, hogy idén csak egy napig tervezik kiszolgálni a magyar vevőket, onnantól fogva májusig minden árut külföldre kötnek le. Vagyis, aki azon a napon nem tud műtrágyát lekötni náluk, az jövő májusig nem is vásárolhat a monopolhelyzetben lévő cégtől.

Ezek a módszerek végigkísérték Bige karrierjét.

Nagyot merített a kasszából

A másokat lelkiismeret nélkül eltaposó milliárdos a baloldali kormányoknak köszönhetően lett gazdag vállalkozó, így nem meglepő, hogy Gyurcsányékat azóta is segíti.

 

Igaz, mielőtt belépett volna a politikába, jelentős vagyonra tett szert. Kezdésként a ruhaüzletben ügyeskedett, de miután túl nagy lett a konkurencia, újabb simlis vállalkozásba fogott. Romániában autógumikat cserélt bárányhúsra, majd miután közepesen jött be az üzlet, műtrágyával és mosószer-alapanyagokkal kezdett el kereskedni. Ez viszont bejött: a Horn-kormány alatt a romániai Caola kizárólagos forgalmazója lett, és 1996-ra már ő lett a Magyarország és Románia közötti vegyipari termékek kereskedelmével foglalkozó legnagyobb szereplő. Az igazán nagy lépés a kétezres évek elején történt: Horn Gyulánál kilobbizta, hogy

A TISZAMENETI VEGYIMŰVEK (TVM) PRIVATIZÁCIÓJÁRA KIÍRT PÁLYÁZATON Ő LEGYEN A BEFUTÓ. EZ VOLT A LEGFONTOSABB LÖKÉS A MEGGAZDAGODÁS ÚTJÁN, HOGY AZTÁN 2002 UTÁN TOVÁBB NÖVELJE A BIRODALMÁT.

Ekkor szerezte meg a Péti Nitrogénműveket (PNM), és onnantól kezdve, hogy Magyarország 2004-ben belépett az Európai Unióba, elképesztő összegeket tett zsebre, hiszen itthon is beindult a műtrágyaágazat. A Bige Holdingnak 2009-től gyakorlatilag gyártási monopóliuma volt, a műtrágya-előállítás terén nem maradt konkurensük.

Bige olyannyira beférkőzött a baloldali kormányzat legfelsőbb köreibe, hogy az IMF-hitel felvétele után elintézte: vállalkozása több mint tízmilliárd forintnyi hitelt kapjon a Gyurcsány-kormánytól. Mondani sem kell, hogy ez még a 2010 előtti baloldali világban is erősnek számított, nem mellesleg árulkodó volt az üzletember pozícióira nézve. Ugyanis miközben a kormány a magyar emberek túlnyomó többségének csökkentette a fizetését, vagy éppen az utcára kerültek, addig a kormányzati körökben ügyesen helyezkedő vállalkozónak úgy adott kölcsönt, hogy semmilyen feltételt nem szabott annak felhasználásával kapcsolatban.

 

Márki-Zayra költi a pénzét

A baloldali milliárdos egyébként nem túl válogatós, ha a baloldal pénzeléséról van szó: korábban azt nyilatkozta, hogy a Gyurcsány-show valamennyi résztvevője alkalmas és jó politikus. Kiderült, hogy Karácsony Gergely előválasztási kampányában komoly szerepet játszott, jó eséllyel anyagilag is segítette, azonban ez nem derült ki.

Nemrég ugyanakkor egyértelművé tette, kész nagy összeggel támogatni a Gyurcsány Ferenc-féle baloldal, azaz Márki-Zay Péter kampányát. Egy baloldali vlognak adott interjújában kifejtette, kiváló jelöltnek tartja a hódmezővásárhelyi polgármestert, kész anyagi segítséget nyújtani neki. Nem sokkal később  A GAZDÁKAT MEGKÁROSÍTÓ BIGE ÚGY FOGALMAZOTT A HVG-NEK, HOGY ANNYIT AD MÁRKI-ZAYNAK, AMENNYIT KÉR.

Pár nappal később azt is elárulta, eddig többmillió forinttal támogatta Márki-Zayt.

 

(origo.hu)

 

 

Add tovább!

A gyalázatos 2004. december 5-i népszavazás margójára – Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak Veled!

„Meglett férfiak zokogtak” – 17 éve voksoltunk a kettős állampolgárságról