A szavazatok több mint háromnegyedét számolták már össze. Az eddigi eredmények alapján az Osztrák Néppárt (ÖVP) győzött, és a legvalószínűbb, hogy Sebastian Kurz lesz az új kancellár.
Sebastian Kurz kijelentette, hogy a győzelemmel járó felelősséget „nagy alázattal” felvállalja. Megismételte, hogy Ausztriának fontos reformokra, változásokra van szüksége, és pártja legnagyobb parlamenti erőként teljes egészében ezt a célt fogja szolgálni.
A leköszönő kancellár, Christian Kern az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke szintén örömét fejezte ki, hogy pártja jobban szerepelt az előrejelzések alapján vártnál. Jelezte azt is, hogy a pártelnöki posztról nem kíván lemondani – ez a választás előtt gyenge eredmény esetére felmerült. Az SPÖ a szavazatok 27 százalékát szerezte meg, így valószínűleg ők lesznek a második erő a parlamentben.
Az Osztrák Szabadságpártot (FPÖ) vezető Heinz-Christian Strache remek sikernek nevezte pártja szereplését, és megerősítette, hogy az FPÖ nyitott a tárgyalásokra az előtte végzett erőkkel. A legtöbb elemző az ÖVP és az FPÖ közötti koalíciós tárgyalásokat vár. Az FPÖ közel 6 százalékot javított legutóbbi parlamenti választási szereplésén, és egy százalékkal az SPÖ mögött lemaradva, 26 százalék körüli eredménnyel a harmadik helyre várható.
Alexander Van der Bellen államfő megerősítette, hogy Kurzot fogja megbízni kormányalakítással, ha a végleges eredmény sem fog eltérni, a most ismert adatoktól. Az elnök azért előbb konzultációt szeretne folytatni a parlamentbe jutott többi párt vezetőjével.
A friss részeredmények alapján a Zöldek kiesnek a parlamentből. Vezetőjük, Ulrike Lunacek keserű kudarcnak, súlyos csalódásnak nevezte az eredményt. Előzetesen Európa-párti, erős ellenzéki szerepre készültek – adta hírül az MTI.
(888.hu, Tóth Dalma)