in , , , ,

Így kell beszélni! Erről van szó! – Babis: „Nem akarok további integrációt, nem akarok eurót”

A cseh választásokat nagy fölénnyel megnyerő ANO elnöke szerint felesleges jelenleg egy koalíciós kormány felállításáról beszélni, ugyanis egyetlen párt sem akar komolyan tárgyalni a kormányprogramról. Babis emellett újfent megerősítette álláspontját a bevándorlás és az Európai Unió vonatkozásában.

A jobboldali ANO (Elégedetlen Polgárok Akciója) 78 mandátumot szerzett a 200 tagú cseh parlamenti alsóházban, de az előzetes tárgyalásokon a pártok többsége elutasította, hogy kormánykoalícióra lépjen vele. Babis bejelentette, hogy kisebbségi kormányt alakítana, amely minden parlamenti párt programjának egy-egy fontos pontját felvállalná.

Andrej Babis

Fotó: AFP

Andrej Babis, akit Milos Zeman államfő kedden kormányalakítással akar megbízni, ugyanakkor határozottan kizárta egy új, előre hozott képviselőházi választás megtartását.  Ha a többiek nem akarják teljesíteni programjukat, akkor azt mi részben felvállaljuk, és így fogunk velük tárgyalni – tette hozzá a politikus.

Külpolitikai témákról beszélve Babis azt mondta, hogy „határozottan aktív külpolitikát” akar folytatni. Megismételte korábbi véleményét, hogy le kell állítani az illegális migrációt és szerinte ezen a téren a V4-ek Sebastian Kurz jövőbeni osztrák kancellár személyében „új szövetségesre találtak”.

Mi elutasítjuk a menekültkvótákat, és ezt Macronnak és Merkelnek meg kell magyarázni”

– jelentette ki az ANO vezetője, aki megerősítette, hogy nem akar további integrációt, nem akar eurót, mert az Csehország számára nem előnyös.

Európa-párti vagyok, de meggyőződésem, hogy az Európai Uniónak meg kell változnia”

– húzta alá Babis.

 

(888.hu, Bertha László)

Minden eddiginél nagyobb fenyegetést jelentenek a visszatérő dzsihadisták

Őrtüzek gyúltak Székelyföldön az autonómiáért