Támogatás
hétfő, október 7, 2024
Támogatás
Támogatás

Így csicskult be a Magyar Nemzet a Jobbiknak – Döbbenet

a
0 komment 6 megtekintés

Így jobbikosították a Magyar Nemzetet

 

Simicska Lajos médiabirodalma teljes gőzzel ráfordult a kampányra. A Magyar Nemzet irányítását átvevő Schlecht Csaba ennek a legékesebb bizonyítéka. A szerkesztőségünkbe eljuttatott belső iratok alapján a Magyar Nemzetben elég nagy a fejetlenség, a káosz és a bizonytalanság.

 

 

A G-nap után a Magyar Nemzetet irányító D. Horváth Gábor (DHG) a balliberális lapoktól összegereblyézett újságírók számára garanciát jelentett egy bizonyos fokú függetlenségre. Habár D. Horváth egy klasszikus konzervatív alapokon nyugvó lapot szeretett volna csinálni, de az irányítás csakhamar kicsúszott a kezei közül. A szerkesztőségbe beszivárgott liberális szemléletű (értsd: Orbán- és Fidesz-fóbiában szenvedő) újságírók kezdetben túlzottan balra vitték a lapot. A frusztrációból ihletet merítő fiatal új nemzetesek olyannyira túltolták a liberális propagandát, hogy néha magának DHG-nak kellett közbeavatkoznia, aki többek között leállította a Weinstein-botrányról szóló híradások javát.

Nem egyszer az is előfordult, hogy az egyik vérszemet kapott újságíró cikke annyira vállalhatatlanná vált, hogy el kellett távolítani a Magyar Nemzet felületéről. A transznemű nők és a feministák párharcáról író Lakner Dávid cikke a főszerkesztő utasítására elérhetetlenné vált a megjelenése után pár órával.  A nevezett újságíró miatt amúgy a kultúrrovat is megszűnt, pontosabban betagozódott a hétvégi melléklet alá.

Úgy tudni, hogy Simicska elégedetlen volt a lap korábbi működésével, a hatástalan, alig olvasott, egypár liberális véleményhuszár játékterévé silányított polgári napilap csak úgy nyelte a pénzt, de eredményeket nem produkált. Miközben az előfizetők sorra mondták vissza a lapot, az online megújítása sem sikerült.

Információink szerint korábban egy átlagos cikket minimum 10-12 ezer ember olvasott, de ez a szám az utóbbi 2 évben 1000-3000-re csökkent. A lejtmenet még mindig tart, habár az utolsó hónapban enyhén növekedett az MNO.hu olvasottsága.

DHG azonban a Jobbik felől érkező igényeket is – lehetőségéhez mérten – igyekezett elhárítani. Éppen ezért a Magyar Nemzet jobbikosítása fű alatt ment végbe, a főszerkesztőt megkerülve. A 888 úgy tudja, hogy D. Horváth menesztése már a levegőben volt, mindenki sejtette, hogy eljön az az idő, amikor be kell állni a Jobbik mögé. A nagy változás Schlecht Csaba és Faragó Csaba személyében érkezett meg. Schlecht kerek perec kijelentette, hogy szimpatizál a Jobbikkal, és örülne annak, ha Vona Gábor ülne a miniszterelnöki székben. Habár a Jobbikhoz való dörgölőzés eddig is érezhető volt a szerkesztőségen belül, az új Főnök kinevezése riadalmat váltott ki.

Két nagyon fontos kijelentést tett az új főszerkesztő, amely elég komolyan érinti a Magyar Nemzetnél dolgozókat.

Az új főszerkesztő kijelentette:

nem tudja garantálni a Jobbiktól való függetlenséget”,

az sem biztos, hogy a választások után megmarad a Magyar Nemzet”

De a folyton moralizáló és a Magyar Nemzet 180 fokos fordulatát folyamatosan megmagyarázni próbáló névleg „liberális” újságírók el sem gondolkodtak azon, hogy fel kellene állniuk. Értethetetlen, főleg úgy, hogy az új főszerkesztő már első napján arra kérte az egyik beosztottját, hogy legyen szíves és „hosszabban idézze a Jobbik közleményét.”

A szerkesztőség amúgy arra számít, hogy György Zsombor és Gazda Albert főszerkesztő-helyettesek csinálják majd a lapot, az igazi főszerkesztő pedig néha beküldi a megrendelt anyagokat. Reménykednek, hogy nem fog aktívan részt venni a szerkesztőség mindennapi életében.

A lapot kiadó cég egyelőre beszüntette az elbocsátásokat, de új embereket sem terveznek felvenni.

Hírek szerint a Magyar Nemzetnél jelenleg csak megbízási szerződéssel lehet felvenni embereket, ez azt jelenti, hogy nem veszik őket alkalmazásba. Ez azért is fontos, mert egy csoportos létszámleépítés esetén az így foglalkoztatottak nem számítanak bele a kirúgottak közé. Sokan mentek el az utóbbi időben is, főleg a Zoom.hu-hoz, az ő helyüket próbálták is betölteni, de mivel csak ilyen feltételekkel szerződtethettek volna, senki sem fogadta el az ajánlatot.

Nagy változásokra a belpolitikai és a gazdasági rovatoknál kell számítani. György Zsombor főszerkesztő-helyettes, aki korábban az online tartalomért volt a felelős, már meg is kezdte a lap jobbikosítását, hiszen a Magyar Nemzet kapta azt a feladatot, hogy az elempés és momentumos szavazókat puhítsa és a Jobbik irányába terelje. A vezetőváltás után már a lap exkluzív anyagot közölt a párt elnökével, aki bejelentette, hogy kész összefogni az általa csak a 21.század párjaiként számontartott LMP-vel és a Momentummal.

 

(Oláh Gellért, 888.hu)

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.