Támogatás
vasárnap, június 22, 2025
Támogatás
Támogatás

Idióták a köztévében – Megint ellenzéki akció volt

0 megjegyzések 3 megtekintés

Feljelentést tesz a köztévé az ellenzéki akció miatt

 

Ismeretlen tettesek ellen tesz feljelentést a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), miután hétfőn több ellenzéki parlamenti képviselő blokádot emlegetve állta el a köztelevízió Kunigunda úti épületének egyik bejáratát, így a szabadsághoz és munkához fűződő jogukban korlátozták a dolgozókat és a vendégeket – áll az MTVA Magyar Nemzethez eljuttatott közleményében.

 

Mint írták, a képviselők engedély nélkül hatoltak be a közmédia területére, többen közölük törvénysértő módon készítettek kép- és hangfelvételeket, amivel megsértették a munkatársak személyiségi jogait. Úgy tudni, Varju László (DK), Tordai Bence (Liberálisok), valamint két korábban LMP-s, jelenleg független képviselő, Szél Bernadett és Hadházy Ákos is a rendbontók között volt. Egyes ellenzéki politikusok múlt év végétől több alkalommal is követtek el hasonló, szintén feljelentéssel záruló jogsértéseket.

Varju, Szél és Hadházy decemberben már vett részt hasonló akciókban, amikor szocialista képviselők – Kunhalmi Ágnes, Bangó­né Borbély Ildikó, Ujhelyi István, valamint Szanyi Tibor – is csatlakoztak hozzájuk. Az MTVA az országgyűlési képviselők mandátumából eredő jogon való túlterjeszkedés miatt fordult a rendőrséghez decemberben, s az intézmény vezérigazgatója, Papp Dániel Óbuda jegyzőjétől azt kérte, hogy állítsa vissza az eredeti birtokállapotot.

A politikusok legutóbb hétfőn jártak az MTVA székházánál
Fotó: Mirkó István

A decemberi akcióban az ellenzéki politikusokat Hadházy vezette, aki a köztévé épületébe bejutva először arra hivatkozott, hogy információt szeretnének kérni, ám később azt hangoztatta, hogy „be kell őket engedni a szerkesztőségbe”, mert élőben akarják elmondani nyilatkozatukat. A megjelentek azzal is fenyegették a köztelevízió munkatársait, hogy amennyiben nem teljesül a kívánságuk, akkor majd „bejön” az utcáról több ezer dühös ember.

A vezérigazgató akkori közleménye szerint a képviselők erőszak alkalmazásával igyekeztek olyan védett helyiségekbe is bemenni, ahova a szabályzat alapján tilos lenne, s megpróbálták zavarni az adást és a televízió munkatársait is.

(Kárpáti András, magyarnemzet.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.