Támogatás
vasárnap, június 22, 2025
Támogatás
Támogatás

Huth Gergely a baloldal új, tojásfejű messiásáról: kezd fáradni a szedált Teleshop-ügynök

0 megjegyzések 189 megtekintés

„Persze vannak bámészkodók, sokan, akik most a csőcselék mögött toporognak, s titkon szeretnének bosszút állni saját nehézségeik miatt. Őket inkább szeretni kell, s a bajukat megérteni. Bizton remélem, hogy a közvélemény kellő szondázásával már most készül a kiigazítás, az orvosság a háborús gazdasági nehézségek közepette is korrigálható, enyhíthető gondokra.

A józan, irányadó nemzeti többséget pedig ápolni, becsülni és meghallgatni kell. Utóbbi terén gyönyörű teljesítmény volt a békemenet magabiztos és bátor kiállása, az együtt éneklő, egymással építő és felemelő gondolatokat cserélő, az egész nemzetnek példát mutató sok százezres közösség, akik között, a tömegben mindenfelé elvegyültek a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltjei, EP-aspiránsai, szép, emberi gesztust gyakorolva és megerősítve, hogy továbbra is »egy vérből valók vagyunk«.

A nemzeti összetartozás napjára az egyik felvidéki ikonunk, a néhai Duray Miklós fáklyájának továbbvivője, Gubík László, az Esterházy János Szabadegyetem alapítója nyilatkozott: »A Kárpát-medence kellős közepén élünk mi, magyarok, és arra vagyunk rendelve, hogy valahol ennek a térségnek jövőképet adjunk és gondját viseljük. Az én üzenetem, hogy merjünk bátrak lenni céljaink megfogalmazásában még akkor is, ha az aktuálpolitikai helyzetben ez nem feltétlenül kényelmes!« Mély, fontos beszéd, a merjünk nagyok lenni gondolati körből.

A hőbörgő gyűlöletsereg ismét a külhoni magyarok ellen uszít. Tudják, érzik, evvel tehetik a legnagyobb szolgálatot a megbízóiknak: megtörni a nemzet alapzatát, s felrúgni a legalapvetőbb közös nevezőinket, szembefordítani és kiszolgáltatni a magyarokat. Mi pedig küzdünk és gyógyítjuk a sebeket tovább.

A mostani baloldal egyik szellemi elődje (a legfőbb alighanem Szamuely lesz), azaz a vörös gróf Károlyi Mihály által feltüzelt és szabadjára engedett orgyilkosok 1918-ban megölték Tisza Istvánt, Nagy-Magyarország utolsó, békehívő miniszterelnökét. Orbán Viktor és kormánya azonban – a geszti kastély és emlékhely megnyitásával – szimbolikusan is visszatereli a magyarság történelmét a helyes kerékvágásba.

 

Ki ne tudna választani a két út között?”

 

 

(Huth Gergely, Mandi)

 

 


 

 

FIGYELEM!

Tisztelt olvasóink, kedves barátaink, támogatóink!

 

Ahogy ígértük, mindenkit tájékoztatunk a Wittinghoff per kapcsán kialakult újabb helyzetről. 

Mint mindenki tudja, szerkesztőségünket másodfokon is elmarasztalták egy durva politikai bírósági ítélet által, amiben  4.5  millió forint + kamatok (2019-ig visszamenőlegesen!) + adók + perköltség büntetést kaptunk.

Hosszan mérlegelés után szerkesztőségünk úgy döntött, hogy az igazságszolgáltatásba vetett maradék hitünket is összeszedve a Kúriára visszük ügyünket. Ez a döntés anyagilag és lelkileg is megterhelő számunkra, hiszen mindenkit megviselt ez a kifejezetten méltatlan és igazságtalan politikai bírósági ítélet. Ezzel kockáztatjuk, hogy esetleg magasabb lesz a ránk kirótt büntetés összege, de reméljük, hogy ebben az esetben a valóban bűnös és közélethez méltatlan felperest fogják elmarasztalni.

Továbbá reméljük győz az igazság és június 9-én egy ilyen erkölcstelen, tisztességtelen, elvtelen ember nem lehet többé polgármester!

 

mindenszo.hu

 

Utóirat

Amennyiben lehetősége engedi és szeretne hozzájárulni a Kúriára benyújtott fellebbezés költségeihez, az alábbi számlaszámon tud nekünk segíteni és fennmaradásunkat támogatni:

Számlaszám:

Erste bank

11600006-00000000-43559002

 

 

Köszönettel,

 

A mindenszo.hu szerkesztősége

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.