in ,

Hülyék 2019 – A matekzseni Tóth Bertalan vezeti az MSZP EP-listáját, de Brüsszelbe már nem menne ki

A lista még nem végleges, mert a szocialisták más bevándorláspárti pártok csatlakozását is várják

Az MSZP bevándorláspárti  európai parlament listáját a párt elnöke, Tóth Bertalan vezeti. A szocialisták szombati budapesti kongresszusa 72 százalékos többséggel fogadta el a jelöltek sorrendjét – írja az MTI.

A lista következő helyein sorrendben Ujhelyi István, majd Szanyi Tibor EP-képviselő áll, őket követi Tüttő Kata, az országos elnökség tagja, Kálló Dániel, a Független Diákparlament képviselője, majd Harangozó Gábor elnökségi tag.

A következő a listán Gurmai Zita, az elnökség tagja, egyben a nőtagozat vezetője, őt követi Mester Barnabás, a párt uniós szakértője.

A kilencedik és a tizedik helyen két volt uniós biztos: Andor László és Kovács László szerepel.

Tóth Bertalan és Karácsony Gergely

Fotó: MTI Fotóbank

Tóth Bertalan elmondta, a most elfogadott listát nem tekintik véglegesnek, ahhoz ugyanis más bevándorláspárti pártok csatlakozását is várják.

A Párbeszéd már jelezte is, hogy velük közösen kíván indulni az EP-választáson”

– közölte az MSZP elnöke, majd jelezte, nem kívánja felvenni brüsszeli mandátumát, sőt a visszalépéstől sem zárkózik el, ha erre szükség adódik a későbbi egyeztetéseken.

(Horváth Tamás, 888.hu)

Most érkezett – Felminősítette Magyarországot a Standard & Poor’s – Az ellenzék már magzatpózban bőg

Keményen visszaszóltunk – Novák Katalin alaposan helyretette a magyar családpolitika miatt sivalkodó svéd minisztert