in ,

Hülyeferi választási eredményessége az MSZP végét jelentheti

Fletó a nagy túlélő

Gyurcsány választási eredményessége az MSZP végét jelentheti

Új korszak kezdődhetett az ellenzéki oldalon, ugyanis úgy tűnik, mindenki mindenki ellen harcolni kezdett – nyilatkozta Galló Béla politológus az M1-nek. Mint hozzátette, Gyurcsány a legkevésbé frusztrált ellenzéki politikus a választások közeledtével, mivel el fogja érni a politikai céljait, és ebbe még az is beleférhet, hogy új politikai pólust épít az MSZP romjain, amelynek vezetője is kíván lenni.

Galló Béla, az M1-en arról beszélt, az ellenzéki oldalon, de különösen az MSZP-ben meglehetősen zavaros a kommunikáció, amely annak a jele lehet, hogy nem sikerült megállítani a párt népszerűségének lejtmenetét. Hozzátette, nem látják értelmét a listás szavazatokért folytatott küzdelmeknek, ezért most az egyéni körzetek felosztásáért megy a harc. A politológus arról is beszélt, Gyurcsány a legkevésbé frusztrált a választások közeledtével, mivel el fogja érni a politikai céljait, és ebbe még az is beleférhet, hogy új politikai pólust épít az MSZP romjain, amelynek vezetője is kíván lenni. Megjegyezte,

a szocialista párt pedig már Szili Katalin óta a DK elnökének tervét hagyja megvalósítani, ez a vezetői réteg sem képes megakadályozni, hogy apránként lebontsa az MSZP-t Gyurcsány Ferenc.

Galló Béla kitért arra is, hogy Csepelen élet-halál harc kezd kibontakozni az MSZP és az Együtt között. Csepel az Együtt jelenleg legerősebb egyéni körzete, ahol az MSZP egy nem helyi, hanem minden helyi kötődés nélküli jelöltet indít. A Jobbik és a Momentum esetleges koalíciójával kapcsolatban Galló kijelentette, erre reális esélyt nem lát, senki nem akar senkit sem a hátán becipelni, hiszen most a vágyak dolgoznak mindenkiben, viszont szeretne már április 9-én lenni, mert akkor a tényleges számadatokkal tudják elemezni a helyzetet a szakértők.

Forrás: hirado.hu; fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

(forrás:pestisracok.hu)

Az év vicce – Tobzódnak a libsi jelöltek – Újabb baloldali miniszterelnök-jelölt

MAGYAR SIKER! – Dupla magyar siker a rövidpályás gyorskorcsolya Eb-n