Támogatás
szombat, június 21, 2025
Támogatás
Támogatás

Hoppá! Sulyok Tamás is aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot

0 megjegyzések 95 megtekintés

Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírta a a kétharmados többséggel elfogadott jogszabályt, az tíz nap múlva lép hatályba.

A törvény alapján az állam – végső eszközként – határozott időre felfüggesztheti azok állampolgárságát, akik más állam állampolgárságával is rendelkeznek, magyar állampolgárságuk az ország közrendjére, köz- vagy nemzetbiztonságára veszélyt jelent.

A nemzeti szuverenitás védelme érdekében ez akár 10 évre is szólhat olyan kettős állampolgárok esetében, akik nem az Európai Gazdasági Térség országainak, vagyis az EU, Norvégia, Svájc, Izland és Liechtenstein állampolgárait). A törvény szerint az állampolgárság felfüggesztését indokolhatja, ha valaki idegen hatalom vagy szervezet képviseletében, megbízásából vagy érdekében Magyarország szuverenitását, alkotmányos rendjét vagy nemzetbiztonságát sértő tevékenységet végez, súlyosan veszélyezteti a közrendet, közbiztonságot, az alkotmányos rendet.

A magyar állampolgárság felfüggesztését megalapozó okkal érintett személlyel összefüggésben bárki bejelentést tehet,

arról a kormány kijelölt minisztere dönt.

A törvény szerint az állampolgárság felfüggesztése előtt mérlegelni kell az érintett Magyarországhoz fűződő tényleges kapcsolatait, az egyéni és családi életre gyakorolt hatásokat, a veszélyt jelentő magatartás óta eltelt időt, az érintett élethelyzetét. Az állampolgárság felfüggesztéséről szóló határozatot meg kell jelentetni a Magyar Közlöny mellékletében, a Hivatalos Értesítőben. A miniszter határozata ellen, a véglegessé válásától számított 30 napon belül, keresetlevél nyújtható be, amit a Kúria közigazgatási perben bírál el.

Az állampolgárság kérelemre visszaállítható annál, aki a felfüggesztés hatálya alatt hitelt érdemlően bizonyítja, hogy a magyar állampolgárságának visszaállítása Magyarország közrendjére, köz- vagy nemzetbiztonságára nem jelent veszélyt.

Ha a felfüggesztéssel érintett személyt kiutasítják, és a kiutasításról rendelkező határozat véglegessé válását követően önként nem hagyja el Magyarország területét vagy oda jogellenesen visszatér, a felfüggesztéssel érintett személyt az idegenrendészeti hatósághoz elő kell állítani, idegenrendészeti őrizetét el kell rendelni, és a kitoloncolást 72 órán belül végre kell hajtani. A kitoloncolás elrendeléséről és az idegenrendészeti őrizetről az idegenrendészeti hatóság végzésben rendelkezik, az idegenrendészeti őrizet ellen kifogásnak nincs helye.

A törvényt az készítette elő, amikor az Alaptörvény 15. módosításával a kétharmados többség úgy döntött, hogy az ember férfi vagy nő lehet és születéssel keletkezett vagy jogszerűen szerzett magyar állampolgárságától senkit nem lehet megfosztani, de a más állam állampolgárságával is rendelkező magyar állampolgár állampolgársága sarkalatos törvényben meghatározottak szerint határozott időre felfüggeszthető.

 

 

(Vadak)

 

 

 

Kérlek segítsd munkánkat és a mindenszo.hu fennmaradását, mert a liberálisok el akarnak minket TAPOSNI!

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.