Támogatás
hétfő, március 24, 2025
Támogatás
Támogatás

Hoppá! Potocskáné is benne van rendesen a kakában – A rendőrség már vizsgálódik Potocskáné alapítványi botránya miatt

0 megjegyzések 3 megtekintés

Hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt indíthat nyomozást a rendőrség Potocskáné Kőrösi Anita botránya ügyében – tudta meg a Mediaworks—Hírcentrum. Jakab Péter bukott pártelnök még májusban beszélt arról, hogy akkori helyettese semmibe veszi a törvényeket és döntéseivel csődbe vinné a Jobbik pártalapítványát. Az ügyben már a rendőrség vizsgálódik.

 

 

Rendőrségi nyomozás lehet a Jobbik pártalapítványa körül kialakult botrányból – értesült a Mediaworks Hírcentruma.

A történet előzményéhez tartozik, hogy az azóta már a Jobbikból is kilépett Jakab Péter május végén kezdeményezte Potocskáné Kőrösi Anita kizárását a pártból, valamint feljelentést helyezett kilátásba hűtlen kezelés, illetve hanyag kezelés kísérlete miatt.

 

Jakab szerint Potocskáné a távollétében „úgy döntött, elnöki jogkört ragad magához, semmibe veszi a törvényeket, és mint elefánt a porcelánboltban, elkezd törni zúzni, elnökhelyettesként többek között utasítja a Jobbik pártalapítványát olyan kifizetések végrehajtására, amelyek anyagilag csődbe vinnék az alapítványt (a Jobbik alapítványát – a szerk.)”.

 

A bukott pártelnök beszélt arról is, hogy az eljárás alapjául szolgáló bizonyítékokat, dokumentumokat eljuttatja a hatósághoz. Azt nem tudjuk, hogy ezt Jakab végül megtette-e, de a közérdekű bejelentéseiről ismertté vált Tényi István mindenesetre feljelentést tett a Jobbik pártalapítványa ügyében. A feljelentés első körben a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) került, a Mediaworks–Hírcentrum birtokába került NAV–határozat szerint azonban a számvitel rendjének megsértése nem áll fenn a Jobbik esetében.

 

 

A határozatban ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy a hűtlen kezelés tekintetében a rendőrségnek van hatásköre nyomozni, így az ügy a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz (BRFK) került.

 

A BRFK a Mediaworks Hírcentrumának megkeresésére azt válaszolta, hogy az ügyben feljelentéskiegészítést rendeltek el. Ez annyit jelent, hogy a rendőrségnek az elrendeléstől harminc nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy döntsön a nyomozás megindításáról, vagy adott esetben a feljelentés elutasításáról.

 

A jobbikos botrányt egyébként korábban a párt etikai bizottsága is megtárgyalta, a vizsgálat után a Jobbik bizottsága egyhangúlag úgy döntött, hogy a cselekmények nem minősülnek etikai vagy fegyelmi vétségnek, így az eljárás megszüntetéséről határoztak. Az etikai bizottságnak persze nincsen hatásköre büntetőjogi kérdésekben döntést hozni, de jogi véleményük szerint az eljárás alá vont Potocskáné semmilyen bűncselekményt nem követett el, ilyenre utaló körülmények nem merültek fel.

 

 

(Pámer Dávid, magyarnemzet.hu)

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.