Támogatás
szombat, március 22, 2025
Támogatás
Támogatás

Hoppá! Nobel-békedíjra jelölhetik Trumpot!

0 megjegyzések 270 megtekintés

Négy vezető izraeli tudós bejelentette, hogy Donald Trump amerikai elnököt Nobel-békedíjra jelölik, ha sikerül elérnie az izraeli túszok visszatérését a Gázai övezeti fogságukból.

Három Nobel-díjas izraeli tudós – köztük a magyar származású Avram Hersko –, valamint az Izraeli Tudományos Akadémia elnöke szerdán levelet küldött Donald Trump amerikai elnöknek. Ebben kijelentették, támogatják a radikális iszlamista Hamászhoz intézett felhívását, hogy a palesztin szervezet engedje szabadon a Gázában fogva tartott összes túszt, és hozzátették, hogy Trumpot a Nobel-békedíjra jelölik, ha sikerül biztosítani szabadon bocsátásukat.

A levél aláírói Áron Ciechanover és Avram Hersko, akik 2004-ben közösen a kémiai Nobel-díjat nyerték el, Ada Jonat, aki 2009-ben ugyanezt az elismerést kapta, valamint David Harel informatikus, az Izraeli Tudományos Akadémia jelenlegi elnöke.

Osztjuk mély és őszinte aggodalmát a Hamász által 495 napja fogva tartott hetvenhat túsz biztonsága és túlélése miatt, és fenntartás nélkül támogatjuk azt a vágyát, hogy minél hamarabb szabadon engedjék őket, azokat is, akik még élnek, és (átadják) azokat is, akik nem

– írták levelükben.

 

a Trumpnak sikerül elérnie az összes túsz gyors szabadon bocsátását, akkor

mi négyen, számos más magas rangú személyiséggel együttműködve, nagy örömmel nyújtanánk be az ön jelölését a Nobel-békedíjra.

 

(pestisracok.hu)

 

 

Ha teheted, támogasd munkánkat, köszönjük!

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.