Támogatás
vasárnap, március 23, 2025
Támogatás
Támogatás

Hoppá! Nagyok találkozása: “Energiabiztonság Magyarországon, béke Európában” – Moszkvába utazott Szijjártó Péter, az orosz külügyminiszterrel tárgyal

0 megjegyzések 15 megtekintés

Moszkvába utazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, ahol  Alexander Novak energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettessel, Denis Manturov ipari és kereskedelmi miniszterelnök-helyettessel, valamint Szergej Lavrov külügyminiszterrel folytat megbeszélést. “Két napirendi pont határozza meg a mai tárgyalást. Energiabiztonság Magyarországon, béke Európában” – írta közösségi oldalán Szijjártó Péter, aki magyar idő szerint 15 óra előtt landolt Moszkvában.

A külügyminiszter szóvivője korábban bejelentette, hogy Magyarország energiaellátásának biztonsága érdekében a kormány a hosszú távú szerződésekben lekötött mennyiségeken felül további mintegy 700 millió köbméternyi földgáz vásárlásáról döntött. Hozzátette, a feladat végrehajtásával a külgazdasági és külügyminisztert bízták meg, ezért Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvába utazik.

Szijjártó 15 óra előtt posztolt a közösségi oldalán a moszkvai reptérről. Azt írta:

 

Megérkeztünk Moszkvába. Két feladatunk van: biztosítani, hogy lesz földgáz a magyar embereknek és nyomatékosítani, hogy minél előbb békét akarunk.

Majd fél órával később már Lavrov társaságában látható a közreadott fotókon. Azt ígérte, a tárgyalást követően az orosz külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatón számolnak be az eredményekről.

 

(pestisracok.hu)

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.