Támogatás
hétfő, május 5, 2025
Támogatás
Támogatás

Hoppá! Indul a fogyasztóvédelmi konzultáció – Videó

0 megjegyzések 232 megtekintés

Újabb kérdésben számít a kormány a magyar emberek véleményére, indul a fogyasztóvédelmi konzultáció – jelentette be Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

VIDEÓ:

A politikus kiemelte: a kormány a közéleti munkáját a párbeszédre alapozza. A fogyasztóvédelem mindenkit érint, mert „minden egyes honfitársunk fogyasztó, vásárló is egyben” – fogalmazott. – A konzultációt ebben az esetben is a polgárok kérésének megfelelő intézkedések követik majd – közölte a miniszterelnök főtanácsadója.

– Mondja el a véleményét Ön is, közös ügyünk a fogyasztóvédelem! – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt.

A videóban Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kifejtette: a fogyasztóvédelem az emberek biztonságát, a családok védelmét, a vásárlói tudatosságot, a bizalom erősítését, a tisztességes vállalkozások támogatását szolgálja.

– A jól tájékozott, jogaikat ismerő fogyasztók sokkal körültekintőbben vásárolnak. A tudatosabb fogyasztói magatartás elősegítése és a fogyasztók jogainak érvényesítését szolgáló eszközök elősegítése mindenkinek az érdeke – mutatott rá.

A miniszter közölte: a kormány az embereket képviseli, fellép, ha igazságtalanság éri a vásárlókat.

Megvédjük a fogyasztókat az online csalásoktól és az akciókkal trükköző vállalkozásoktól, a magyar emberek számíthatnak ránk

– hangsúlyozta a videóban Nagy Márton.

A fogyasztóvédelmi online konzultáció kitölthető a fogyved.kormany.hu oldalon.

A fogyved.kormany.hu oldalon olvasható tájékoztatás szerint a kormány célja, „hogy egyetértési pontokat hozzon létre a magyarok mindennapjait meghatározó kiemelt ügyekben. Most a fogyasztóvédelem kérdésében indítunk online konzultációt. A felmérésben egyebek között a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok felszámolásáról, az online csalások elleni fellépésről és a légiutas jogokkal kapcsolatos szabályozásról is elmondhatják a véleményüket a polgárok”.

Az online kérdőív kitöltése csak pár percet vesz igénybe – fűzték hozzá.

 

(magyarnemzet.hu)

 

Kérlek segítsd munkánkat és a mindenszo.hu fennmaradását, mert a liberálisok el akarnak minket TAPOSNI!

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

 

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.