in ,

HOPPÁ! – Így segítik a migránssimogatók Európa elfoglalását

A mandiner.hu birtokába jutottak olyan dokumentumok, amelyek embercsempészektől és a migránsoknak segítő civil (?) szervezetektől származnak és amelyből a migránsok megtudhatják, hogy merre és hogyan érdemes menni, hogy eljussanak Európába.

 

mandiner által megszerzett dokumentumok 2016 tavaszán készültek, amikor 14 ezer migráns torlódott fel a görög-macedón határon, Idomeni közelében.

Az itt tanyázó migránsoknak osztogatták aktivisták azokat a röplapokat, szóróanyagokat, amelynek egyik lapjáról korábban beszámolt a Daily Mail is.

Átkelés a folyón

A szórólapokon arab nyelvű szövegek és egy térkép látható. Az aktivisták célja az volt, hogy felhívják a migránsok figyelmét arra, hogy a macedón határ még nincs teljesen lezárva. A térkép szerint a Vardar folyó egyik mellékágán keresztül át lehet kelni. A szórólap nemcsak illegális határátlépésre buzdította, de veszélyes vállalkozásra is késztette a migránsokat.

A térkép. Forrás: Daily Mail.

A röpiraton az szerepel, hogy a migránsokat nem fogják buszon vagy vonaton elszállítani Németországba. Aki a határ menti táborban marad, az lehet, hogy vissza lesz küldve Törökországba. A megoldás tehát az, hogy a migránsoknak Kelet-Európába kell jutniuk, ahonnan könnyebb eljutni Németországba és a németek befogadnak mindenkit. Ezzel arra késztették őket, hogy útnak induljanak.

Az anyag második bekezdése már a határátkelésre tesz megoldási javaslatot, ebben a részben szó szerint a következő szöveg szerepelt:

1. A kettős akadályt azért helyezték el, hogy elhitessék, hogy a határ le van zárva.  A kerítés öt kilométerre innen véget ér, ahol már nincs olyan akadály, amely megakadályozza, hogy belépjetek Macedóniába ott. (Lásd a térképet). 2. Ha kis csoportokban mentek, a határőrség vagy a hadsereg képes lesz arra, hogy megállítson vagy visszafordítson. 3. Ha több ezer ember gyűlik össze a határon, a rendőrség nem lesz képes megállítani vagy visszafordítani. Találkozzunk hétfőn 12.00-kor a tábori kijáratnál, és menjünk együtt a határhoz. Kérjük, nézzétek meg a térképen az útvonal és a gyülekező pontot” – írja a mandiner.

Kérjük, tájékoztassátok barátaitokat és ismerőseiteket. Kérjük, rejtsétek el ezt a brosúrát. A rendőrségnek vagy az újságíróknak nem szabad látniuk. Sok szerencsét”

– olvasható a szórólapon.

A mandiner által lefordított anyagban az is szerepel, hogy az átkelésre kiszemelt folyószakasz „száraz (nincs benne víz). Itt nincs kerítés”.

A nyilak és az azokhoz tartozó feliratok az útbaigazítást szolgálják.

A szórólapok hatására nagyjából kétezren indultak útnak, hogy megpróbáljanak átkelni a görög-macedón határon folyó Vardar megduzzadt mellékágán. Az útnak indulókat újságírók tucatjai követték, megörökítve a folyón való átkelés drámai pillanatait.

A szórólapon hirdetettekkel ellentétben tehát a folyónak kifejezetten erős sodrása volt, az átkelés közben emiatt hárman bele is fulladtak, a világsajtót pedig bejárták az átkelés képei. A portál szerint a szórólapon olvasható teljes mondat, „ez a folyó száraz (nincs benne víz)”, arra utalhat az üzenetet más nyelvről fordították, ugyanis az anyanyelvi beszélőnek az az információ is elég, hogy száraz a folyómeder, ezt nem kell kiegészíteni. A szöveget vélhetően Google fordítóval fordították le. Nemzetközi sajtóorgánumok szerint a No Borders nevű anarchista szervezet aktivistái álltak a röpiratok mögött.

Vonulás Macedónia felé

A mandiner birtokába jutottak más dokumentumok is.

Arab nyelvű szórólap. Forrás: mandiner.hu

A lapra a következő szöveg van írva:

A vonulás Macedónia felé időpontja holnap, vasárnap 9 órakor. Megjegyzés: Találkozóhely ott, ahol az ülősztrájk.”

A lap értesülései szerint a magyar-szerb határon elfogott migránsoknál is rendszeresen találnak hasonló anyagokat, de a legtöbbször ma már a telefonjukra vannak lementve az efféle szórólapokról készült fényképek. Ezek a dokumentumok embercsempészektől és a migránsokat segítő NGO-któl származnak.

„Diplomát vegyenek!”

A migránsoknak a kiépült és olajozottan működő embercsempész-hálózatokon keresztül van lehetőségük arra is, hogy hamis papírokhoz jussanak.

Az embercsempész-irodák már a közösségi oldalakon is hirdetik szolgáltatásaikat. Hamis diplomát, bizonyítványt, személyi igazolványt, útlevelet, valamint családegyesítéshez szükséges dokumentumokat forgalmaznak.

Az „Európai útlevelek és tartózkodási engedélyek” nevű arab Facebook-oldal például a következő szöveggel reklámozza magát:

Szolgáltatások nyújtása szíreknek, az Európába utazás megkönnyítése a lehető legolcsóbb áron, valamint személyazonosító okmányok biztosítása.”

Az oldal a következő szolgáltatásokat kínálja az érdeklődőknek:

„Kommunikáció: Whatsapp, Viber, IMO line, vagy hívd a 0090531823613 számot 1. útlevelek, személyi igazolványok, jogosítványok, tartózkodási engedélyek Európába (Belgium, Franciaország, Spanyolország, Németország, Bulgária, Görögország, Svédország, Ausztria, Hollandia, Magyarország) 2. egyetemi diplomák a damaszkuszi és az aleppói egyetemtől  3. jogosítványok közösségi használatra, magánhasználatra, nemzetközi használatra, beleértve a motorbiciklire vonatkozó jogosítványt 4. család egyesítéshez szükséges dokumentumok (családi nyilvántartás kiadása, házassági szerződés, bűnügyi nyilvántartás) 5. szakmai és műszaki ismereteket tanúsító bizonyítványok”

A kommentekben leginkább az árakra voltak kíváncsiak az érdeklődők. A bejegyzések között volt olyan, amelyik hamis személyi igazolványt és diplomát örökít meg.

Egy valószínűleg hamis svéd igazolvány a referenciája a hirdetőnek. Forrás: mandiner.hu

Feltehetően hamis mérnöki diploma a damaszkuszi egyetemről. Érdekesség, hogy a diplomán szereplő aláírás 2015 januári, miközben a diploma kiadásáról szóló döntést csak 2015 októberében hozták meg. Forrás: mandiner.hu

(forrás: Bácskai Balázs, 888.hu)

A cigányok is nagyon rosszul járhatnak, ha be kell fogadni a migránsokat

Agyhalál – Fullra tekerte a hazudozást a 444