Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Hoppá! Európa egyik legerősebb állatvédelmi törvénye készült el Magyarországon

0 megjegyzések 29 megtekintés

A szakma, a civil szervezetek és a kormány közös munkájaként létrejött törvény mérföldkő a magyar állatvédelemben, amely Európában az egyik legszigorúbb szabályozás

– emelte ki Ovádi Péter a Nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos mai expozéjában. Az Országgyűlés az állatvédelmi törvény szigorításáról dönt ma. A javaslat benyújtója, Ovádi Péter arról is beszélt, hogy

a törvényjavaslat a büntető törvénykönyv jelenlegi szabályozásához képest bővíti a természetkárosítás, az állatkínzás és a tiltott állatviadal szervezésének minősített eseteit.

Szerinte szigorúbb fellépést tesz lehetővé többek között a mérgezéses esetekkel, a különös visszaesőkkel, a haszonszerzési céllal működtetett szaporítótelepekkel, illetve azokkal szemben, akiket korábban már az állatok tartásával összefüggő tevékenységtől eltiltottak.

– Az elkobzott állatok védelme érdekében a javaslat egyértelművé teszi, hogy az elkobzás végrehajtásának általános lépéseit, különösen a megsemmisítést állatok esetében nem kell elvégezni – mondta Ovádi Péter. – A javaslat továbbá büntethetővé teszi a természetkárosítás előkészítését is, hiszen a méreg vagy csalétek kihelyezése már önmagában veszélyes – érvelt a képviselő.

Értékelése szerint a javaslat egyik legfontosabb eleme, hogy az állatkínzás minősítő körülményeként  határozza meg az online, élő közvetítést.

Szintén új elem, hogy az állatviadaloknak nemcsak a szervezői, hanem a résztvevői is szabadságvesztéssel büntethetők.

Ugyancsak szigorúbban lépnek fel a szaporítókkal szemben, akiket a javaslat értelmében 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel lehetne büntetni – derült ki az expozéból.

Az expozét követő parlamenti vitában minden párt – beleértve a baloldaliakat is – jelezte, hogy támogatják a szigorítást tartalmazó javaslatot.

 

 

(magyarnemzet.hu)

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.