Több mint ezer új tag csatlakozott a német Alternatíva Németországért (AfD) párthoz egyetlen hétvége alatt, miután a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) hivatalosan is „ szélsőségesként” minősítette a pártot.
Az AfD társelnöke, Alice Weidel szerint „új rekord” született: péntektől vasárnapig ezer új tagkérelem érkezett a párthoz.
A belépési hullám nem sokkal azután indult el, hogy Nancy Faeser leköszönő belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) az AfD-t hivatalosan is a szélsőséges szervezetek közé sorolja, írta a Junge Freiheit.
A lap arra is emlékeztet, hogy a sajtótájékoztatón – amely Faeser utolsó hivatalos munkanapján volt – sem a BfV, sem más kormányzati képviselő nem vett részt.
Bár az új belépők száma rekordot döntött, a hétvégén 85 fő el is hagyta a pártot
– közölte hétfő este Carsten Hütter, az AfD tisztviselője.
A legnagyobb figyelmet Sieghard Knodel Bundestag-képviselő távozása keltette: a baden-württembergi politikus ugyan elhagyta a pártot, de képviselői mandátumát megtartja.
Knodel távozását azzal indokolta, hogy a „szélsőséges” besorolás miatt üzleti és magánéletét nem tudja másképp megvédeni.
Hangsúlyozta: „nagyon nehezen” hozta meg ezt a döntést, de az új helyzetben elkerülhetetlennek tartotta.
Az AfD sajtóosztálya szerint a párt naponta átlagosan 50 új belépőt regisztrál, így a hétvégi kiugrás különösen figyelemre méltó.
Jelenleg körülbelül 60 ezer tagja van a pártnak – míg ez a szám januárban még csak 51.560 volt. 2023 elején az AfD még csupán 29.296 tagot számlált, vagyis a tagság azóta több mint megduplázódott.
(MNO)
Kérlek segítsd munkánkat és a mindenszo.hu fennmaradását, mert a liberálisok el akarnak minket TAPOSNI!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?